Kőkemény ütközet előtt a magyar női kézilabda-válogatott

Vágólapra másolva!
2007.12.08. 12:55
Ma délután fél háromtól erőfelmérőt tarthat a magyar kézilabda válogatott: Németh András együttese a világbajnoki cím megszerzésére is esélyes németekkel csap össze.
Pálinger Katalin remek teljesítményére ezúttal is szükség lesz
Pálinger Katalin remek teljesítményére ezúttal is szükség lesz
Pálinger Katalin remek teljesítményére ezúttal is szükség lesz
Pálinger Katalin remek teljesítményére ezúttal is szükség lesz

Az egész mezőny, így a mieink is négy mérkőzésen vannak túl a franciaországi világbajnokságon, és az eddig látottak alapján megállapítható: a középdöntőben jelenleg három ponttal álló csapatunk messze van a csúcsformától.

Mind védekezésben, mind támadásban javulniuk kell a lányoknak, hiszen az egyenes kieséses szakasz előtt három, pokoli nehéz mérkőzés vár rájuk és nem lenne jó, ha a csoportban negyedikként végeznének, mert akkor a negyeddöntőben az eddig ellenállhatatlan norvégokba botlanak bele.

Éppen ezért pontra, pontokra van szükségük. A német, román, dél-koreai trióból ma délután a németekkel csap össze Németh András válogattaja, azzal a csapattal, amely szintén ragyogó formában van, mind a négy mérkőzését magabiztosan nyerte meg.

Sabine Englert kiválóan véd a kapuban, Nadine Krause és Grit Jurack pedig a mezőnyben alkot óriásit. Különösen utóbbi, aki kőkeményen védekezik, elől félelmetes erővel lövöldözi a labdát, és ha a helyzet úgy kívánja, irányítja is csapatát.


Ha azonban a mieink közül nem csupán Pálinger Katalin hozza formáját, hanem a többiek is, (különös tekintettel átlövőinkre), akkor megszerezhető a két pont. A kérdés tehát az: mikor ér a csúcsforma közelébe a magyar válogatott.

Amennyiben ez már ma bekövetkezik, szép délutánunk lesz...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik