Hozta a kötelező, magabiztos győzelmet Mocsai Lajos csapata

Vágólapra másolva!
2007.10.13. 18:02
A kézilabda Bajnokok Ligájának F csoportjának 3. fordulójában az eddig egy pontos MKB-Veszprém a pont nélküli, sereghajtó izlandi Valur Reykjavikot fogadta. Ha a veszprémiek komolyan gondolták a továbbjutást, akkor ezt a gárdát magabiztosan kell verniük oda-vissza.


Ennek megfelelően két perc alatt két gólos előnyt szereztek a hazaiak, s az izlandiak ezt követően egy büntetőből szerezték meg az első góljukat.

A vendégek 3-2-ig tudták tartani a lépést a mieinkkel, akik ezt követően zsinórban három gólt szereztek. Ezt követően három-négy gólos volt a veszprémiek előnye. A Reykjavikban a ekkor a japán származású irányító, Sigfús Sigfússon tartotta a lelket, akire Mocsai Lajos vezetőedző külön őrzőt is rendelt ki.

Először a 13. percben lett öt gólos a különbség, sőt ez egy perccel később ez hatra nőtt. A félidő közepén ez a különbség állandósult, majd a 19. percben nőtt először hétre. Ekkor kértek először időt a vendégek, s ekkor volt idejük először kifújni magukat az igazából futóversenyre emlékeztető meccsen.

Ez valamelyest használt is nekik, mert fel tudtak jönni öt gólra. Kapusuk, Gíslason ebben az időszakban bravúrt bravúrra halmozott. De aztán beállt Pérez és az ő találatával újra beindult a gólgyártás. A 23. percre visszaállt a hét gólos különbség, majd Iváncsik Tamás egy, némileg szerencsés találattal nyolcra növelte.

Ekkor Mocsai Lajos kért időt, sajnos azonban ez kevesebb szerencsével járt mint kollégájának, mert egy hosszabb gólcsendet követően megint az izlandiak találtak be. Pérez megint nyolcra növelte az előnyt, ám aztán éppen az ő kiállításának köszönhetően került emberhátrányba a Veszprém.

Ezt a két percet sikerült egy kapott góllal kihúzni, s mivel a félidő utolsó másodperceiben megint a mieink találtak be, így a szünetre maradt a nyolc gólos differencia (20-12).

Eklemovics révén aztán a második félidő is veszprémi góllal indult, sőt ugyanő emberelőnyben tízre is növelte. Ekkor ugyan még sikerült visszajönniük nyolcra, ám a hetedik percben már újra beállt a tíz gólos különbség. Aztán Lusnyikov góljával már tizenegy.

Ekkor 27-16-ot mutatott az eredményjelző, ám ekkor emberelőnybe kerültek a vendégek. A különbség azonban ekkor sem csökkent, sőt ezt követően egy izlandi kiállításnál már egy tucat volt közte. A 48. percben pedig már tizenhárom, aztán emberhátrányból tizennégy.

Ekkor kapust is cserélt Mocsai Lajos. Tatai először kinézett egy büntetőt, ám aztán két gólt is kapott. De még emberhátrányból is sikerült aztán visszaállítani a különbséget. A hajrában már csak a különbség mértéke volt kérdéses. A gólpárbajból végül a vendégek jöttek ki jobban, így végül tizenhárommal nyert az MKB Veszprém.

A csapatok legeredményesebb játékosai a vendégek büntető felelőse Porsteinsson, illetve a Cosma volt 10-10 góllal. tegyük hozzá: a mieink egyetlen büntetőt sem dobhattak a meccsen.

KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

MKB VESZPRÉM KC - VALUR REYKJAVIK (izlandi) 41–28 (20–12)
Veszprém, 2300 néző. V: Nachevski, Nikolov (macedónok)
MKB VESZPRÉM
PERIC – IVÁNCSIK T 1, Vujin 4, COSMA 10, SESUM 4, ILYÉS 7, Iváncsik G. 1
Csere: Tatai (kapus), Gulyás, Lusnyikov 1, MARKOVICS 5, Pérez 3, Pásztor 3, Eklemovics 2
REYKJAVIK
Petursson – Malmquist 2, Palmason 1, SIGFÚSSON 6, Hardarsson, Fridriksson 1, Arnasson 3
Csere: TORSTEINSSON 10 (4), FRIDGEIRSSON 4, Kalrsson 1, Jónsson
Az eredmény alakulása. 6. p.: 5–2. 13. p.: 11–6. 23. p.: 18–10. 28. p.: 19–12. 33. p.: 22–12. 47. p.: 33–21. 54. p.: 36–24
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 0, ill. 5/4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik