Imre Vilmos és Kiss Szilárd lettek a Dunaferr „új” edzői

Vágólapra másolva!
2007.05.31. 15:22
A Dunaferr női és férfi kézilabda-csapatánál is bemutatták az új edzőt: a férfiaknál Imre Vilmost Kiss Szilárd váltja, de előbbi sem távozik a klubtól, a női együttes kispadján ül le Kovács Péter helyére.
Imre Vilmos a férfi csapat kispadját felcserélte a női együttesére
Imre Vilmos a férfi csapat kispadját felcserélte a női együttesére
Imre Vilmos a férfi csapat kispadját felcserélte a női együttesére
Imre Vilmos a férfi csapat kispadját felcserélte a női együttesére
A Dunaferr együttesének hivatalos honlapja úgy tájékoztatta a közvéleményt, hogy a férficsapat kispadján a következő két évben a Hódmezővásárhelyről érkező Kiss Szilárd ül.

"Olyan személyt kerestünk, aki komoly tapasztalatokkal rendelkezik és a legjobb hazai szakemberek egyike. A jövőben az eddigieknél is jobb eredményt várunk. Ez alatt azt értem, hogy szeretnénk még jobban megközelíteni, ha lehet felülmúlni játéktudásban és eredményességben az előttünk végzett két riválist, a Szegedet és a Veszprémet" - indokolta a döntést Kolics János szakosztály-igazgató.

Imre Vilmos, az eddigi szakvezető sem távolodik el a klubtól, ő továbbra is edző marad, de a következő szezontól a hölgyek felkészítését irányítja. Vele három évre szerződött a klub.

Imre Vilmossal kölcsönösen jól ismerjük egymást, hiszen csapataink évek óta egy helyszínen, egymást váltva edzenek, játszanak. Szeretnénk, ha hasonlóan színvonalas munkát végezne, mint tette azt a férfi szakágban. Átalakuló együttesünknek éppen olyan szakmailag és pedagógusként is kiváló tulajdonságokkal rendelkező szakvezetőre van szüksége, mint Vili – fogalmazott a döntés indokaival kapcsolatban Sáriné Kocsis Erzsébet, a Dunaferr társügyvezetője.

Kovács Péterrel a múlt hét közepén bontott szerződést a klub közös megegyezéssel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik