Nagyék középről 21-szer próbálkoztak, de csak három gólt tudtak lőni

Vágólapra másolva!
2007.01.26. 11:08
Középjátékosaink gyengébb teljesítményére vezethető vissza a Skaliczki László szövetségi kapitány által irányított magyar férfi kézilabda-válogatott első veresége a németországi világbajnokságon. A Nagy László, Ilyés Ferenc, Mocsai Tamás, Császár Gábor, Díaz Ivo ötös összesen 21-szer vette célba a horvát kaput, de csupán három gólt sikerült szerezniük.
A védekezésünk ezúttal is összeállt, ellentétben támadójátékunkkal
Reuters
A védekezésünk ezúttal is összeállt, ellentétben támadójátékunkkal
A védekezésünk ezúttal is összeállt, ellentétben támadójátékunkkal
Reuters
A védekezésünk ezúttal is összeállt, ellentétben támadójátékunkkal

Szavazás

Meddig jut a vb-n a Skaliczki-csapat?

Írja be az itt látható számot!
Csapatunk hétgólos vereséget szenvedett a horvátoktól, köszönhetően elsősorban a visszafogott támadójátéknak. Kevés volt az ötlet, a tűz, de olykor bizony az is látszott, a magyar együttes egy-két tagja nemcsak ellenfelével, hanem saját fáradtságával küzd. Amely természetesen a koncentrációra is hatással volt.

Az első félidőben mindössze nyolc gólt szereztünk, a két Iváncsik-fivér, Gergő és Tamás kétszer-kétszer volt eredményes, teljesítményükből azonban levon a kihagyott egy-egy büntető. Rajtuk kívül Gál Gyula duplázott, egyszer-egyszer Tombor Csaba és Díaz is betalált.

Utóbbi játékos rendkívül jól kapta el a rajtot, heteseket harcolt ki, ötletesen játszott, bátran ment bele a horvát falba, de mivel társai nem akadtak a játékban, a második félidőre teljesen beleszürkült a mezőnybe. Sőt, rá egyáltalán nem jellemző módon bosszantó technikai hibákat vétett. Első kísérletéből betalált, utána viszont ötször eredménytelenül próbálkozott.

Skaliczki Lászlónak a pénteki pihenőnap áll a sorok rendezésére
Reuters
Skaliczki Lászlónak a pénteki pihenőnap áll a sorok rendezésére

De ő legalább az elejét elkapta... Ilyés négy lövési kísérletéből egy sem volt eredményes, miként Császár sem talált a horvátok kapujába. Igaz, az újvárosiak játékosa csupán egyszer vállalkozott kapuralövésre. Ez egy Császár-szintű játékostól elfogadhatatlan! Ráadásul még hetest is hibázott.

A horvátok által - is - kiemelt figyelmet kapó Nagy László csupán egyszer villant, de akkor nagyot. További három átlövési és egy betörési kísérlete nem hozott eredményt.

Lino Cervar együttese a vb egyetlen, továbbra is hibátlan csapata
Reuters
Lino Cervar együttese a vb egyetlen, továbbra is hibátlan csapata
Csapatunk egyik legjobbja volt eddig a vb-n Mocsai, de ezúttal ő is elmaradt önmagtól: egy találatot szerzett, hiába dobott négyszer kapura.

Beállónk, Gál ezúttal is hozta szokott formáját. A hatosról öt lehetőségéből csak egyet rontott, de lőtt egy gólt leindításból is. A horvát védők láthatóan rá is külön készültek, lezárták előtte a területet, középjátékosaink nehezen találták meg őt a labdákkal.

Amikor pedig összeszedte a veszprémi klasszis a labdát, nemritkán két-három védővel a nyakában, hátán kellett volna kezdenie valamit.

Hatvan támadásunk közül 43-tt fejeztünk be kapura dobással - ebből öt volt a büntető -, de csak tizennyolcszor tudtunk eredményesek lenni. A horvát kapuban Dragan Jerkovic 49 százalékos mutatóval - 17/35 - védett.

Dragan Jerkovic jó napot fogott ki a magyarok ellen
Reuters
Dragan Jerkovic jó napot fogott ki a magyarok ellen

Ellenfelünk lényegesen hatékonyabban használta ki lehetőségeit, mondhatjuk ezt még akkor is, ha védekezésünkkel különösebb probléma ezúttal sem volt, és a kapuban álló Fazekas Nándorra sem lehet igazán panasz. A magyar hálóőr 34 százalékkal - 13/38 - védett

A horvátok 58-szor támadhattak, ebből 47-szer lőttek kapura, 25-ször eredményesen, ami 53 százalékos hatékonyságot mutat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik