Férfi EHF-kupa: Kettős győzelemmel a 16 között a PLER-Airport

Vágólapra másolva!
2006.11.12. 18:30
Kettős győzelemmel bejutott a nyolcadddöntőbe a PLER-Airport együttese a férfi kézilabda EHF-kupában, miután a visszavágón 25-21-re győzött a litván Viking Malt Panevezys együttese ellen. Szombaton 31-24-re nyerte a Tromos a Népfürdő utcában.
A válogatott Harsányi Gergely az első félidőben remekül játszott
A válogatott Harsányi Gergely az első félidőben remekül játszott
A válogatott Harsányi Gergely az első félidőben remekül játszott
A válogatott Harsányi Gergely az első félidőben remekül játszott

Ha az első meccsen aratott hét gólos PLER-siker után bárkiben is kétség merült volna fel a továbbjutás kérdését illetően, az a visszavágó 18. percében végleg megnyugodhatott.

Jórészt Mihal Melusnak köszönhetően a litvánok ugyanis ekkor lőtték negyedik góljukat. Mivel a PLER már tíznél tartott, az összesített előny pedig tizenhárom gólos magyar előnyt mutatott, lényegében minden eldőlt.

A találkozó második félidjében ugyan közelebb lopózott a Panevezys, ki is egyenlített, ám ekkor összeszedte magát a PLER, megmutatván, hogy hivatalosan mégis csak most játszik hazai pályán.

Harsányi Gergő, Szabó Péter, és Józsa Máté inkább az első, míg a sérülésébő lábadozó Lendvai Péter a második félidőben parádézott. A két mérkőzés alapján teljesen megérdemelten, a PLER várhatja a következő forduló sorsolását.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

MÁSODIK MÉRKŐZÉS:
PLER-AIRPORT – VIKING MALT PANEVEZYS (litván) 25–21 (14-10)
Elektromos sportcsarnok, 400 néző. V: Sarajlic, Vukusic (horvát)
PLER AIRPORT: MELUS – Harsányi 5, Szabó 3, JÓZSA 4, Forgács 2, Lendvai 4, Bakos 2. Cs: Novák (kapus), Lékai, Balogh, Rév, Lazarov 5 (4), Pál, Dobó. Edző: Nagy Károly
VIKING MALT PANEVEZYS: Gudonis – Ocikas 2, Balciunas, Tiskevicius, SABONIS 5 (1), Vjezniauskas, FROLOVAS 7 (2). Cs: Zvirblis (kapus), JARASUMAS 6, Latysevicius 1. Edző: Andrejus Perovas
Kiállítások: 12, ill. 18 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik