Laurencz László rendet tett a debreceni fejekben

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2005.01.29. 23:02
Címkék
Úgy tűnik, a debreceni női csapat néhány szürkébb évet követően kilép az árnyékból.
A bajnok Dunaferr után a zöld-fehér mumust, a Ferencvárost is sikerült legyőznie a lendületbe jött DVSC-nek - mégpedig magabiztosan, 32-27-re. Ezt nem pusztán az ötgólos különbség, hanem a látottak is bizonyítják. Nem véletlenül dicsért Komáromi Ákos, az együttes korábbi sikeredzője. "Ezt a meccset öröm volt nézni - kezdte a Komáromi. - A mieink mintha kottából játszottak volna. Végig az történt a pályán, amit ők akartak. Ritka, hogy ilyen jól felépített játékkal nyerjen rangadót az egyik fél."
- Mit szól a kolléga megállapításához? - kérdeztük a Debrecenben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Laurencz Lászlót.
- Nincs titok, be kell a "kottát" gyakorolni - mondta a vezetőedző. - S ha a megszerzett tudás fegyelmezettséggel, és higgadtsággal társul, abból jó eredmény születhet. Próbáltam a fejekben is rendet tenni. Ruta Latakaité például a meccs előtti utolsó edzésen szinte szétlőtte a kapufát, és ez annyira elkeserítette, hogy elkezdett pityeregni. Mondtam neki, ne búsuljon, legfeljebb a csarnok gondnoka jelentheti fel rongálásért, a Fradi ellen majd betalál. És tényleg fontos gólokat lőtt.

A ferencvárosiak szlovák légiósa, Lucia Uhraková alaposan megszenvedett Rácz Emese szorításában (Fotó: Czeglédi Zsolt)
A ferencvárosiak szlovák légiósa, Lucia Uhraková alaposan megszenvedett Rácz Emese szorításában (Fotó: Czeglédi Zsolt)
A ferencvárosiak szlovák légiósa, Lucia Uhraková alaposan megszenvedett Rácz Emese szorításában (Fotó: Czeglédi Zsolt)
- A diadal után bizonyára sűrűn csörgött a telefonja.
- Meglehetősen. Rengeteg ismerős, barát gratulált, és jólesett, hogy sokan hívtak Esztergomból, ahol korábban dolgoztam.
- Most negyedik a Loki, de az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A szurkolók már nagyban számolgatnak, hogy bejuthatnak-e kedvenceik a felsőházba?
- Ha az őszi szezont nem a rangadókkal kezdtük volna, amikor is hazai pályán kikaptunk a Cornexitől és a Győrtől, akkor most bizakodóbb lehetnék, mert úgy ítélem meg, kezd összeállni a társaság.Viszont nincs értelme álmodoznunk, tennünk kell a dolgunkat. Amibe persze az is belefér, hogy folytatjuk a bravúrok sorát.
- Szép sorozatot produkáltak.
- A legutóbbi kilenc bajnokinkból nyolcat megnyertünk és a Magyar Kupában is továbbléptünk. A siker természetesen összekovácsolta a csapatot, és nagyon jó a hangulat. Ám kétszer egymás után idegenbe, Győrbe és Vácra utazunk. Vagyis reálisan tekintve az alapszakasz végén - ahogyan a bajnokság előtt is célként megjelöltem - az ötödik helyet szerezhetjük meg.
- Nem gondoltak arra, hogy most, amikor fut a szekér, érdemes lenne megerősíteni a keretet?
- Nem tudom, hogy erre volnának-e anyagi lehetőségek, de szakmai szempontból nem szorgalmazom. Hiába hoznánk ide akár egy világklasszist is, az idő rövidsége miatt ő sem tudna beilleszkedni, nem beszélve arról, hogy megbomolhatna a csapategység, ami az egyik legfőbb erényünk.

Szavazás

Ki nyeri meg a női kézilabda-bajnokságot?

---- A ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik