Győrbe látogat a címvédő

H. B., SZ. GY.H. B., SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2004.09.25. 20:58
Címkék
Vasárnap a női bajnokság csúcsrangadóját rendezik Győrött a Magvassy Mihály-sportcsarnokban, amelyben telt ház várja majd a két magyar BL-résztvevő, a Graboplast ETO és a Dunaferr csatáját.
"Még a szezon elején tartunk, így a rangadó eredménye nem döntő jelentőségű, de mégis igazi presztízscsata várható - kezdte esélylatolgatását Róth Kálmán, a győriek mestere. - Nagy kár, hogy ezt a találkozót nem közvetíti egyetlen csatorna sem. Ami az esélyeket illeti, szerintem a dunaújvárosiak lépéselőnyben vannak. Kiváló képességű játékosok sora alkotja együttesüket, már huzamosabb idő óta együtt játszanak, így összecsiszolt, érett együttest alkotnak. Felkészülésüket nem zavarta meg az olimpia sem, mivel a válogatott gerincét ők alkották, így ott is együtt lehettek. Ezzel szemben nekünk alig maradt időnk, hogy az ötkarikás játékokon szereplő játékosaink összecsiszolódjanak az új szerzeményekkel, ezért bizony még akadozik csapatunk gépezete. Ráadásul jelenleg egy-két játékosunk formán kívül van. Mellettünk szól viszont a hazai pálya, a győri közönség.

Görbicz Anitára (fehérben) várhatóan ezúttal is a Dunaferr kôkemény játékosa, Gáspár Gabriella figyel majd (Fotó: Danis Barna)
Görbicz Anitára (fehérben) várhatóan ezúttal is a Dunaferr kôkemény játékosa, Gáspár Gabriella figyel majd (Fotó: Danis Barna)
Görbicz Anitára (fehérben) várhatóan ezúttal is a Dunaferr kôkemény játékosa, Gáspár Gabriella figyel majd (Fotó: Danis Barna)
Az előjelekből ítélve ugyanis biztosra vehető, hogy zsúfolásig meg fog telni a lelátó, és mint a múltban anynyiszor, ezúttal is űzni, hajtani fogják lányainkat. Éppen ezért győzelmet várok." Bizakodik a szerdai debreceni találkozó hőse, Sirina Irina is, aki az utolsó pillanatban átlövésből szerezte meg a győzelmet jelentő gólt. "Tudatában vagyunk annak, hogy a Dunaferr összeszokottabb, kitűnő csapat - mondta a győriek csapatkapitánya. - A mi új összetételű együttesünk játékában még érződik az összeszokottság hiánya, de vallom, hogy jó úton járunk. Hazai pályán sokszor megcsodált közönségünk támogatásával az elmúlt szezonban a bajnokcsapat ellen elért győzelmi sorozatunk folytatását várom."
Kiss Szilárd hét közben ott volt a DVSC-Győr meccsen, először itt szerzett tapasztalatairól számolt be. "A mérkőzés nem volt magas színvonalú, viszont mindkét együttes remekül küzdött - mondta a Dunaferr vezetőedzője. - Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, annál is inkább, mert az elmúlt évadban bajnokin mindössze egyszer, idehaza tudtunk győzni az ETO ellen, akkor is igencsak dadogva. A Magyar Kupát viszont a győriek otthonában nyertük meg, s erre nagyon büszkék vagyunk, de a bajnokság és a kupa között különbség van. Remélem, nem lesz olyan hullámzó a játékunk, mint legutóbb volt. Időnként rettenetesen szétszórtak az embereink, ezen a téren szerettünk volna javulni a héten, remélem sikerült, hiszen csak így lehet esélyünk az ezüstérmes otthonában, ahol természetesen győzni szeretnénk."
A Ferencváros ellen sérülés miatt nem lépett pályára a nyáron Viborgból hazatért kiválóság, Németh Helga, de ő a hét második felében már edzett. Kindl Gabriella autóbalesetéről lapunk is beszámolt. Az ott szerzett sérülése sajnos súlyosabbnak bizonyult, mint amilyennek elsőre látszott, rendkívül nagy seb éktelenkedik az alkarján. Részt vett ugyan a gyakorlásokon, de alig végzett érdemi munkát, így kérdéses a szereplése. Maga a játékos mindenesetre bizakodó: "Vasárnap semmim sem fog fájni, pályára tudok lépni"- mondta Kindl.

Szavazás

Ki nyeri meg a női kézilabda-bajnokságot?

---- G ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik