Fiatalok a főszerepben

SIMON JÓZSEF, SZ.N.T.SIMON JÓZSEF, SZ.N.T.
Vágólapra másolva!
2003.11.14. 22:39
Címkék
A kellemes szajnai hajózással és városnézéssel egybekötött csütörtöki vacsora pénteken délelőtt már csak emlék volt a magyar válogatott tagjainak. Mocsai Lajos szövetségi kapitány vb előtt álló, olimpiai ezüstérmes együttese a párizsi Ile de France-kupa első napjának délelőttjén az estére a házigazdák legjobbjai ellen alkalmazandó taktikát gyakorolta.
"A franciák elleni hétfői mérkőzésen kikaptunk, aztán szerdán nyertünk, vagyis most a kettőnk párharcában döntő előtt állunk – mondta a kapitány a késő esti csata előtt. – Ugyanakkor a lányok tudják, hogy a tekintélyük megőrzése mellett az a legfontosabb dolguk, hogy gyakoroljanak a vébére. Ezért nem a szerdán nyerő csapattal állunk ki, hanem – miközben Radulovicsot, Farkast és Pálingert pihentetem – a fiatalok kapnak bizonyítási lehetőséget. Nekik is óriási szükségük van a világelit tagjai elleni rutinszerzésre, a forró hangulatú tétmérkőzések légkörének megszokására.”A magyarok mestere a mérkőzésen támadásban kíváncsi volt a fiatalokból álló belső négyes – Mehlmann, Szrnka, Kindl, Tóth – teljesítményére, pontosabban arra, miként állják meg a helyüket a legjobb összeállításukban küzdő franciák ellen. Emellett a mieink egy félidőn át a nyitott védekezés 3–2–1-es variációját játszották, amelyben Pigniczki, Görbicz, Siti Eszter és Ferling kapott főszerepet. Az eredmény alakulásával – Mocsai mester elképzelése szerint – nem igazán kellett törődniük a magyaroknak, viszont sokkal jobban kellett ügyelniük a taktikai fegyelem megtartására (ezzel nem volt százszázalékosan elégedett a kapitány a korábbi edzéseken).Olivier Krumbholz, a hazaiak szövetségi kapitánya a legjobb együttesét küldte pályára, s tanítványai között Wendling (209-szeres válogatott), Rolland (202), Cano (159), Delerce (139), Myaro (128) és Nicolas kapus (156) volt a legrutinosabb. Az Eb-bronzérmes csapatban továbbra is meghatározó egyéniség a metzi Jacques-Szabó Melinda (40), aki hajdan a magyar keret erőssége volt.A párizsi Ile de France-kupa nyitómérkőzésén a Mocsai Lajos szövetségi kapitány által elképzelt játékot valósította meg a fiatal magyar válogatott, amely főként támadásban magasodott a francia válogatott fölé. A mieink közül Szrnka Hortenzia volt igazán elemében, 7 góljával a mezőny legeredményesebb játékosa lett. A franciáknál - a Jacques-Szabó néven szereplő - Szabó Melinda és Myaro egyaránt öt gólig jutott. A kiváló támadójáték mellett kiemelendő két kapusunk, Sirina és Sugár remek teljesítménye is. A mérkőzés egészét tekintve jobb volt a magyar válogatott, nem is maradt el a megérdemelt győzelem. Amennyiben így folytatják a felkészülést a magyar lányok, nagyon sok szép percet szerezhetnek majd nekünk a horvátországi világbajnokságon.Franciaország-Magyarország 27-30 (13-17)
Párizs, 1500 néző. V: Baum, Goralcszyk (lengyelek)
Magyar gólszerzők: Szrnka 7, Bohus 6, Görbicz 5, Kirsner 3, Ferling, Lovász, Pigniczki, Tóth 2-2, Mehlmann 1
Franciaország. Legjobb dobók: Jacques-Szabó, Myaro 5-5, Delerce, Pecqueux-Rolland 4-4, Vogein 3

A mieink szombaton a világbajnok oroszokkal találkoznak.

1. forduló
Oroszország–Angola 26–17 (11–10)

Párizs, 800 néző

Visszapillantó

A szombati ellenfél Oroszország, amely ellen az összesített magyar mérleg: négy győzelem, kilenc vereség, három döntetlen. A világbajnoki címvédő orosz csapat ellen válogatottunk először 1992. november 12-én Oslóban játszott (25–25). Ezt megelőzően 1962 és 1990 között a Szovjetunió ellen 81 mérkőzést vívtak lányaink – a mérlegük: 28 győzelem, 8 döntetlen és 45 vereség –, míg az Orosz SZSZK ellen 1983 és 1987 között ötöt (három magyar győzelem, egy döntetlen, egy vereség volt a mérleg. Legutóbb a múlt héten, november 9-én a norvégiai Möbelringen-kupán Drammenben találkozott a két csapat, ahol Oroszország 14–12-es félidő után 31–30-ra győzött. Ekkor Mocsai Lajos csapata az alábbi összeállításban szerepelt: Sugár – Lovász 4, Mehlmann 5, Görbicz 11, Bohus, Szrnka 4, Pigniczki. Cs: Kulcsár A. 3, Tóth T. 1, Kirsner 1, Ferling 1.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik