NB I, nők - Fantasztikus esztergomiak!

MÉSZÁROS GÉZA, IHÁSZ ISTVÁN, GÖB SÁNDORMÉSZÁROS GÉZA, IHÁSZ ISTVÁN, GÖB SÁNDOR
Vágólapra másolva!
2003.01.08. 21:48
Címkék
A csata hôse: Kurucz

Laurencz László, az Esztergom edzôje azt mondta Kurucz Orsolyáról, hogy ô volt a csata hôse, mert válogatott szintű teljesítményt nyújtott, heteseket és ziccereket fogott, szinte sokkolta a legjobb összeállításában felálló Gyôrt.
„Az volt a sikerünk titka, hogy egységesebben küzdöttünk mind védekezésben, mind támadásban, és jobban akartuk a gyôzelmet – mondta az esztergomi kapus. – Már korábban is benne volt a csapatban néhány bravúros eredmény, s most végre kijött a lépés. Az elsô félidôben jobban védtem, ekkor a védekezésünk is hatékonyabb volt, a másodikban viszont akadt egy-két elnézett labdám. Ekkor többször lerohantak bennünket a gyôriek. Az ETO minden egyes játékosának a lövôrepertoárjából felkészültem, és ennek meg is lett a gyümölcse. De a lényeg, hogy a csapat aratott sikert!”
A csata hôse: Kurucz

Laurencz László, az Esztergom edzôje azt mondta Kurucz Orsolyáról, hogy ô volt a csata hôse, mert válogatott szintű teljesítményt nyújtott, heteseket és ziccereket fogott, szinte sokkolta a legjobb összeállításában felálló Gyôrt.
„Az volt a sikerünk titka, hogy egységesebben küzdöttünk mind védekezésben, mind támadásban, és jobban akartuk a gyôzelmet – mondta az esztergomi kapus. – Már korábban is benne volt a csapatban néhány bravúros eredmény, s most végre kijött a lépés. Az elsô félidôben jobban védtem, ekkor a védekezésünk is hatékonyabb volt, a másodikban viszont akadt egy-két elnézett labdám. Ekkor többször lerohantak bennünket a gyôriek. Az ETO minden egyes játékosának a lövôrepertoárjából felkészültem, és ennek meg is lett a gyümölcse. De a lényeg, hogy a csapat aratott sikert!”
Esztergom–Győri Graboplast ETO KC 26–24 (13–9)
Esztergom, 500 néző
V: Horváth P., Marton B.
ESZTERGOM: KURUCZ –Mezőségi 2, Káldi 1, BORBÁS 6, WOLF 5, PÔCZE 4 (1), VINCZE 6. Cs: Körmöczi, Németh (kapusok), Rábai 1, Nagy M., Csernus, Reszeli 1. Edző: Laurencz László
GYÔR: Sirina –Lovász 1, Mörtel 2 (1), GÖRBICZ 8 (4), Dokics 7, Nitescu 4, Vérten 2. Cs: Petróczi (kapus), Horváth, Mehlmann, Köbli, Jókai, Herr, Bódi. Edző: Vura József
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–1. 10. p.: 5–3. 16. p.: 9–5. 21. p.: 9–6. 29. p.: 13–8. 35. p.: 14–11. 38. p.: 14–14. 42. p.: 16–14. 50. p.: 20–20. 57. p.: 24–23. 59. p.: 25–25
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 9/5
Óriási meglepetés, kisebb csoda született Esztergomban!
A második perctől végig az esztergomi csapat irányított, s csak esetenként sikerült a válogatott klasszisokkal teletűzdelt, tavaly EHF-kupa-döntőt játszó vendégcsapatnak döntetlenre felzárkóznia. Óriási lelkesedéssel és igen jól játszott Laurencz László egykori szövetségi kapitány együttese, amelynek élén fantasztikusan védett Kurucz Orsolya.
A közönség óriási biztatása közepette megérdemelt győzelmet aratott a folyamatosan fejlődő, erősödő és egyre jobban összeérő Esztergom.

Mestermérleg
Laurencz László: – A vak tyúk is talál szemet… De ekkorát!?
Vura József: –Véleményem szerint bírói műhiba történt, amikor a mérkőzés végén Laurencz edző berohant egy sérülésnél a pályára, és így akadályozott bennünket a gólszerzésben.

Bp. Kőbánya-Spartacus–DVSC-Valdor 21–21 (9–9)
Kőér u., 100 néző. V: Klucsó, Lekrinszki
KÔBÁNYA: MÁTYÁS – NAGY 4, Laluska, Halmai 1, BABOLY 7 (5), Víglási 4, Kovács 1. Cs: GÁLHIDI 4, Andrási. Edző: Horváth Ervin
DVSC: SZÁSZ – Kereki 3, Rácz 2, Nyilas 3, SZŰCS 6, Madai 1, Orbán 1. Cs: Szamozvanova (kapus), Galai 5 (1), Sütő, Szabados. Edző: Komáromi Ákos
Az eredmény alakulása. 8. p.: 1–3. 20. p.: 5–4. 54. p.: 19–17
Kiállítások: –, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 1/0
Jó hírre ébredtek a debreceni játékosok: a boldog és újdonsült apa sms-ben tájékoztatta őket, hogy játékostársuk, Halcsik Ildikó egészséges, és nem kicsi fiúgyermeknek adott életet. Sarkadi Soma Csaba 53 cm-rel és 4005 gramm testsúllyal született. A mérkőzés rengeteg technikai hibával kezdődött, jó kapusteljesítmények mellett sok ziccert hibáztak el a játékosok. A végig izgalmas, változatos találkozón fej fej mellett haladtak a csapatok. A hajrában a hazaiaknak volt esélyük a győzelemre, de végül mégis ők egyenlítettek.

Mestermérleg
Horváth Ervin: – Az EHF-kupában vasárnap látottnál sokkal jobb Debrecen ellen a maximumot nyújtották játékosaim. Ugye, érdemes dolgozni…?
Komáromi Ákos: – Úgy érzem, kilábalt a csapat a hullámvölgyből, és igazságos eredmény született.

Túrkevei SE-Solar Agrofólia Kevehús–Dunaferr SE 17–32 (13–15)
Túrkeve, 300 néző. V: Láda, Sebők
TÚRKEVE: FLICK – Zelei, Tamás 1, Szabó 2, Horváth, JÁNICS 10 (3), Kánya 3. Cs: Takács 1, Ducza. Edző: Török Róbert
DUNAFERR: Cracana –TURTÓCZKI 5, BULATH 3, KINDL 2, Oblisz, FERLING 7 (2), Sávolt 2. Cs: Lengyel (kapus), Borók 2, Borbély 3, Gáspár 4, Szrnka 3, Vincze 1. Edző: Kiss Szilárd
Az eredmény alakulása. 7. p.: 2–5. 15. p.: 5–6. 21. p.: 9–9. 36. p.: 13–18. 47. p.: 15–23. 55. p.: 16–30
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/2
Az első percekben úgy tűnt, már a félidőben eldönti a mérkőzés sorsát a jobb erőkből álló listavezető. A magassági fölényben játszó Dunaferr elhúzott, ám biztos vezetése tudatában megfeledkezett a védekezésről. Ezért felzárkózott a Túrkeve – Jánics a félidőben már kilenc találatnál tartott, míg a vendégek kapujában Cracana ritkán találkozott a labdával. A fordulás után a játék képe is nagyot fordult. A hazaiak a mozgékonyabbá vált és nyíltabb dunaújvárosi védekezésnek nem találták meg az ellenszerét, s csak 15 perc elteltével tudtak gólt dobni. A vendégek támadásai felgyorsultak, a Túrkeve elfáradt.

Mestermérleg
Török Róbert: – Az első félidőben nyújtott játékkal elégedett vagyok, a másodikban nagyon elfáradtunk.
Kiss Szilárd: – A második félidőben nyújtott játékunknak köszönhető a jelentős különbségű győzelmünk.
Az állás
1. Dunaferr 14 13 1 410–283 26
2. FTC 13 11 2 444–306 22
3. Cornexi 14 11 3 436–336 22
4. Győr 14 11 3 416–329 22
5. H.vásárhely 13 7 1 5 338–326 15
6. Esztergom 14 7 7 347–361 14
7. DVSC 14 6 1 7 383–399 13
8. Vác 13 5 8 328–368 10
9. K. Spartacus 14 4 1 9 340–396 9
10. Pécs 14 4 10 324–398 8
11. Vasas 13 1 1 11 320–409 3
12. Túrkeve 14 14 265–440 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik