MTI 2018.09.06 17:51 Frissítve: 2018.09.06 18:05

Vuelta: Geniez szökésből nyert, Herrada átvette a piros trikót

Alexandre Geniez nyerte a spanyol országúti kerékpáros-körverseny, a Vuelta a Espana 12. szakaszát csütörtökön, míg összetettben a spanyol Jesús Herrada vette át a vezetést.

Alexandre Geniez lehajrázta Dylan van Baarlét (Fotó: AFP)

 

 
A 2018-AS VUELTA PROGRAMJA

A Mondonedo és Estaca de Bares közötti 181.8 kilométeres etap elején egy 18 fős szökevénycsoport lépett el, benne a 2010-es győztes Vincenzo Nibalival. A szökésből legelőkelőbb helyen Herrada állt összetettben, a Cofidis 28 éves bringásának 5:45 perc volt a hátránya a versenynap előtt.

A szökevények végül több csoportra szakadtak, a hajrára hatan maradtak az élen. Geniez a Sky holland kerekesével, Dylan van Baarléval sprintelt a győzelemért, s végül 2013 és 2016 után harmadszor ünnepelhetett a Vueltán. A befutó után néhány méterrel mindketten buktak, mivel összeütköztek egy szervezővel.

Herrada két és fél perces hátránnyal ért célba, ezzel átvette a piros trikót az eddigi éllovas brit Simon Yatestől. Az összetett eddigi első három helyezettje együtt, 11:39 perces lemaradással tekert be.

Pénteken a Candás és Valle de Sabero közötti 174.8 kilométer és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely összesen 3271.4 kilométert tesz meg a jövő vasárnapi madridi célig.

VUELTA 2018
12. szakasz, Mondonedo-Estaca de Bares:
1. Alexandre Geniez (francia, AG2R La Mondiale) 4:22:59 óra
2. Dylan van Baarle (holland, Sky) azonos idővel
3. Mark Padun (ukrán, Bahrain-Merida) a. i.
...16. Jesús Herrada (spanyol, Cofidis) 2:32 perc hátrány
...20. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 11:39 perc hátrány
21. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) a. i.
22. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) a. i.

Az összetett állása:
1. Herrada 50:28:56 óra
2. Yates 3:22 perc hátrány
3. Valverde 3:23 p h.
4. Quintana 3:36 p h.

2019.11.26 19:45:31

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A magyar kerékpársport az utóbbi években egészen valószínűtlen fejlődési ívet írt le.

2019.08.20 12:38:53

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.07.30 16:42:37

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ecuadori Carapaz Giro-győzelme után a kolumbiai fiatal franciaországi diadalán ámul a világ.

2019.07.06 10:44:09

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.06.30 23:00:48

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ötszörös olimpiai bajnok megreformálná a kerékpársportot a nézők örömére.