Vége a fák közé repülő Vinokurov karrierjének

Vágólapra másolva!
2011.07.10. 17:50
Címkék
Luís-Leon Sánchez nyerte meg az országúti kerékpáros Tour de France 9., Issoire és Saint-Flour közti szakaszát, melyet bukások súlyosbítottak. Több versenyző törésekkel került kórházba, az óriásit eső (konkrétan az erdőbe szálló) Alekszandr Vinokurov karrierjének alighanem vége. A szakaszmásodikként célba érő Thomas Voeckler átvette az összetettbeli vezetést, így a sárga trikót is.

Vinokurov súlyos sérüléssel, a fák között fejezte be... (Fotó: Reuters)
Vinokurov súlyos sérüléssel, a fák között fejezte be... (Fotó: Reuters)
Vinokurov súlyos sérüléssel, a fák között fejezte be... (Fotó: Reuters)
Vinokurov súlyos sérüléssel, a fák között fejezte be... (Fotó: Reuters)
Vinokurov súlyos sérüléssel, a fák között fejezte be... (Fotó: Reuters)

Hegyből nem volt hiány az Issoire és Saint-Flour közötti szakaszon: három-három 2. és 3., valamint a végén két 4. kategóriás emelkedő várt a még versenyben maradt kerekesekre, akik közül újabb versenyzők adták fel a küzdelmet a nap folyamán.

Közülük sajnos többen nem önszántukból döntöttek így, hanem rákényszerültek, mégpedig sérülés miatt. Az idei Tourra oly jellemző bukásokból ezúttal is láthattunk jó néhányat, kisebbet és nagyobbat is. Alberto Contadorral az előbbi kategóriába tartozó malőr történt, így különösebb gond nélkül visszapattant a biciklire, és nem szakadt le a főmezőnytől.

Sokkal rosszabbul járt viszont Alekszandr Vinokurov, aki az útról leszaladva valósággal berepült a fák közé. Pontos sérüléséről ellentmondásos hírek érkeztek, de akár combcsont-, akár medencetörést szenvedett, az biztosnak tűnik, hogy többet már nem látjuk a profik között tekerni – az év végén amúgy is visszavonult volna.

Az áldozatok listájára került még Jurgen Van Den Broeck (lapockatörés), Amets Txurruka (kulcscsonttörés) és David Zabriskie (csuklótörés) és Frederik Willems (szintén kulcscsonttörés) is.

„Nem hittem volna, hogy ilyen drámai módon fejeződik be a Tour-karrierem. Borzalmasan csalódott és szomorú vagyok. Azzal vigasztalom magam, hogy ennél sokkal rosszabbul is járhattam volna" – tudatta Vinokurov, akinek (mint végül kiderült) combcsonttörését vasárnap este operálták meg.

HOOGERLAND ÖRÜL, HOGY TÚLÉLTE

Hoogerland esése rendkívül ijesztő volt, és a kerekes borzalmas látványt nyújtott utána: a szögesdrót számos mély, hosszú sebet ejtett a lábán.

„Van néhány szörnyű vágás rajtam, de remélem, hamarosan jobban leszek. A szakaszsikerre hajtottam, és egy ilyen hülye baleset miatt szállok el... Előzött az autó, elcsapta Flechát, én meg 60 vagy 65 km/órával repültem neki a szögesdrótnak. Nagy fájdalmaim lesznek, de kibírom, kemény zeelandi vagyok, remélem, rendbe jövök. Szerencsés vagyok, hogy túléltem – nem úgy, mint Wouter Weylandt a Girón” – idézte fel az esetet Hoogerland.

Az etap jó részén a Thomas Voeckler, Juan Antonio Flecha, Johnny Hoogerland, Sandy Casar, Luís-León Sánchez, Niki Terpstra hatos haladt elöl, mint szökevénycsoport. Terpstra egy idő után leszakadt a többiektől, mígnem 38 km-rel a vége előtt Flecha és Hoogerland szállt ki közülük, mégpedig szó szerint, mivel az egyik kísérőautó nemes egyszerűséggel fellökte őket...

Flecha a könyökét ütötte meg, Hoogerlandot egy szögesdrót kerítés fogta meg. A sofőr alighanem nehezen tudja kimagyarázni az esetet, az a minimum, hogy kitiltják a körversenyről a rendkívül veszélyes és felelőtlen manőverért (este ki is tiltották, az érintett csapatok valószínűleg panaszt emelnek és jogi úton keresnek elégtételt, a szögesdrót lyuggatta Hoogerlandot pedig kórházban „stoppolták meg”).

AZ AUTÓS HIBÁJA

Bukásokból, balesetekből és sérülésekből már ez is sok volt, szerencsére újabbak már nem történtek. A szakaszgyőzelem kérdését Luís-León Sánchez, Sandy Casar és a nagyon aktív Thomas Voeckler döntötte el egymás között a hajrában. A három szökevény sokáig várt, majd Voeckler akart indítani, de kiderült, már nincs ereje, így Sánchez nyerte meg a közel öt és fél órás szakaszt a sárga trikót Hushovdtól átvevő Voeckler és Casar előtt.

Hétfőn szünnap lesz, kedden pedig az Aurillac és Carmaux közötti 161 km-es szakasz vár a mezőnyre.

TOUR DE FRANCE 2011
9. SZAKASZ, Issoire–Saint-Flour (208 km)
1.Luís-León SánchezspanyolRabobank5:27:09 óra
2.Thomas VoecklerfranciaEuropcar5 mp h.
3.Sandy CasarfranciaFDJ13 mp h.
4.Philippe GilbertbelgaOmega-Pharma-Lotto3:59 p h.
5.Peter VelitsszlovákHTC-Highroada. i.
6.Cadel EvansausztrálBMC Racinga. i.
7.Andy SchleckluxemburgiLeopard Treka. i.
8.Tony MartinnémetHTC-Highroada. i.
9.Fränk SchleckluxemburgiLeopard Treka. i.
10.Damiano CunegoolaszLampre-ISDa. i.
AZ ÖSSZETETT ÉLMEZŐNYE
1.Thomas VoecklerfranciaEuropcar38 óra 35:11 perc
2.Luís-León SánchezspanyolRabobank1:49 p h.
3.Cadel EvansausztrálBMC Racing2:26 p h.
4.Fränk SchleckluxemburgiLeopard Trek2:29 p h.
5.Andy SchleckluxemburgiLeopard Trek2:37 p h.

Hoogerland a sofőr manővere után
Hoogerland a sofőr manővere után
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik