Tour de Hongrie: Nem volt semmiféle titok! – Contador

– Alig vonult vissza, máris van egy saját kontinentális csapata az Ivan Bassóval közösen életre hívott Polartec-Kometa „személyében". Tudatosan készültek arra, hogy a pályafutásuk után alapítanak egy istállót?
– Már hat évvel ezelőtt elkezdtem a tehetséggondozást, azóta pedig szerencsére egyre csak növekszünk – válaszolta a kerékpársport történetének egyik legnagyobbja, a tavaly visszavonult, hétszeres Grand Tour-győztes Alberto Contador, annak a mindössze hét versenyzőnek az egyike, aki mindhárom nagy körversenyt megnyerte legalább egyszer (ő ráadásul mindet többször is). Magyarországra csapata, a magyar főszponzorral rendelkező Polartec-Kometa Tour de Hongrie-részvétele kapcsán érkezett, a második szakasz rajtját az autogramosztás után ő „lőtte el" Ceglédről. – Egyébként azt nem állítanám, hogy annyira tudatosan készültem volna erre, egyszerűen csak egyik dolog követte a másikat, és most itt tartunk – de ez szerintem valahol egy természetes folyamat. Ivannal együtt azt szerettük volna, hogy a fiatal tehetségek is megtapasztalhassák azt, amit mi kaptunk ettől a csodálatos sportágtól, szerettünk volna visszaadni valamit.

– Ivan azt mondta, neki már nem hiányzik a versenyzés – ön hogy van ezzel?
– Nekem azért kicsit igen, nagyon szerettem versenyezni, imádtam minden egyes percét. De a profi sport velejárója, hogy ez a pillanat – vagy nevezhetjük átmeneti időszaknak – előbb vagy utóbb bekövetkezik, nálam is eljött tavaly.

– Először jár Magyarországon, mik az első benyomásai?
– Nagyon még nem volt időm körülnézni, de Budapesten már jártam, és belekóstoltam a magyar konyhába is. Eléggé különbözik a spanyoltól, de szeretek új dolgokat kipróbálni! Szerencsére még lesz lehetőségem jobban megismerkedni az önök országával, amit eddig láttam, tapasztaltam, az mind nagyon tetszik, és az egyből látszott, hogy az emberek imádják a kerékpározást!

– A pályafutása elején átesett egy stroke-on, ami kis híján az életébe került. Felépülését követően létrehozott egy alapítványt, amely a mai napig működik – mesélne erről egy kicsit?
– Szívesen. Két része van: az egyik a kerékpározással foglalkozik, a másik pedig az említett betegséggel. Én kétezer-négyben kaptam stroke-ot, ekkor nemcsak a sportkarrierem, de az életem is veszélyben volt. Hála istennek, sikeresen felépültem belőle, és a sportot is folytathattam. Ezzel kapcsolatban konferenciákat tartunk, jótékonysági rendezvényeken veszünk részt, segítünk azoknak, akik hasonló dolgokon mentek keresztül. A kerékpáros része pedig inkább az utánpótlással foglalkozik, egészen a legkisebbektől kezdve – az ő esetükben nem is elsősorban az a cél, hogy profi sportolókká váljanak, hanem hogy megismerhessék és megszeressék a kerékpársportot. Továbbá van egy olyan projektünk is, amelynek az a neve, hogy „Kerékpárt mindenkinek!"; ennek keretén belül pedig olyan, elfekvőben lévő bringákat keresünk, amelyeket már nem használnak, de még működőképesek – ezeket aztán összeszedjük, rendbe hozzuk, és különböző szociális intézményeknek ajándékozzuk, vagy éppen olyan fejlődő országoknak, mint mondjuk Marokkó, ahol ez óriási segítség.

– Akár a betegsége előtt, akár utána gondolta volna, hogy egyszer majd a sportágtörténelem legnagyobb legendái között emlegetik a nevét?
– Már egészen fiatal korom óta tisztán láttam magam előtt a céljaimat, és el is képzeltem magam a legmagasabb csúcsokon; például a Tour de France győzteseként, és így tovább. Persze biztosan sokan vannak hasonlóképpen, vagy voltak az én korosztályomból, akiknek aztán végül nem sikerült, de én szerencsére valóban meg is tudtam valósítani ezeket a célokat.

– A hét Grand Tour-sikere közül van olyan, amelyikre különösen büszke?
– Nem tudnék kiemelni egy konkrétat, mert mind egyformán fontos, különleges, és főleg nehéz volt.

– Az egyik legjobb háromhetes menő volt. Mi a fontosabb ilyenkor, a fizikai, vagy a mentális felkészültség.
– Mindkettő, ötven-ötven százalék.

– Önnek mi volt a titka?
– Nem volt semmiféle titok, éppen ez itt a lényeg! Csupán elhatározás kell, hogy legyen egy célod, no meg persze roppant önfeláldozó életvitel, amely mindent alárendel ennek a célnak és a sportnak.

– A családja hogy viselte ezt az életmódot, s hogy saját bevallása szerint profi korában évi 280 napot volt távol otthonról?
– Nagyon jól, mert megértették, hogy én ezt választottam, ezt szeretem, ebből és ezért élek. Nekik is köszönettel tartozom mindenért!

– Látja már, hogy a mostani spanyol generációból kiből lehet a következő Alberto Contador?
– Vannak olyan srácok, akiken már most látszik, hogy óriási bennük potenciál, mint például Marc Soler, vagy Enric Mas, de hogy végül hova fognak eljutni, azt most még lehetetlen megjósolni.