MTI 2020.03.05 10:56 Frissítve: 2020.03.05 11:03

Tour de Hongrie: indul a terepkerékpáros világbajnok csapata

Rajthoz áll a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen Mathieu van der Poelnak, a cyclocross (terepkerékpár) világbajnokának csapata.

 

A szervezők csütörtöki bejelentése kiemelte: van esély arra, hogy az Alpecin-Fenix prokontinentális csapatának sorában ott lesz a klasszis holland versenyző, aki február elején nagy fölénnyel nyerte a dübendorfi terepkerékpár-vb-t, tavaly Európa-bajnok lett hegyikerékpárban, míg 2018-ban az országúti mezőnyversenyben szerzett ezüstérmet a kontinensviadalon.

Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója elmondta: továbbra is tárgyalnak az Alpecin-Fenix vezérkarával Van der Poel indulásáról, amely attól is függ, hogy a holland kerékpáros idei nagy céljainak megvalósításához illik-e majd a magyar viadal, amelyet május 13. és 17. között rendeznek.

Az idén 861 kilométer össztávú Tour de Hongrie mezőnye minden eddiginél erősebb lesz, ennek egyik oka, hogy a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d'Italia első három szakaszát. Így az amúgy is Magyarországon tartózkodó World Tour-csapatok szívesen neveztek a magyar körversenyre is.

Tavaly négy prokontinentális istálló vett részt a viadalon, idén ebből a kategóriából immár hat, míg az élvonalat jelentő World Tourból hét csapat jelezte indulási szándékát. A sportág csúcskategóriájából már biztosan tagja a 21 csapatos mezőnynek az Asztana, a Trek-Segafredo, a Peák Barnabással érkező Mitchelton-Scott, a Jumbo-Visma, a CCC, a Bahrain McLaren és az Israel Start-Up Nation is.

A szervezők bejelentése szerint 11 olyan csapat lesz, amely az olasz és a magyar körversenyen is részt vesz. A Tour de Hongrie-n nyolc-nyolc World Tour- és prokontinentális istálló indul, négy kontinentális együttes és a magyar válogatott mellett.

2019.11.26 19:45:31

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A magyar kerékpársport az utóbbi években egészen valószínűtlen fejlődési ívet írt le.

2019.08.20 12:38:53

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.07.30 16:42:37

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ecuadori Carapaz Giro-győzelme után a kolumbiai fiatal franciaországi diadalán ámul a világ.

2019.07.06 10:44:09

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.06.30 23:00:48

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ötszörös olimpiai bajnok megreformálná a kerékpársportot a nézők örömére.