Tour de France: Vuillermoz jókor lépett meg, szakaszt nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.11. 17:31
null
Itt már bottal üti a mezőny Vuillermoz nyomát (Fotó: AFP)
Szoros küzdelemben dőlt el az országúti kerékpáros Tour de France 8. szakasza Rennes és Mur de Bretagne között: a 181.5 kilométeres etap vége előtt 500 méterrel jó ütemben robbantó, üldözőitől meglépő Alexis Vuillermoz ünnepelhetett. Chris Froome megtartja az összetett éllovasának járó sárga trikót, a nagy vesztes Vincenzo Nibali, aki leszakadt a hajrában.

A „huplis” szakaszon több szökési kísérlet is volt: a helyiek csapata, a Bretagne-Séché Environnement „nyüzsgött” az első kilométereken, majd négyen léptek meg. Bartosz Huzarski, Sylvain Chavanel, Romain Sicard és Pierre-Luc Périchon közel négyperces előnyt kovácsolt, de egy tizenhetes csoport elkapta őket, Huzarski pedig megint szökött, ezúttal Lars Bakkal és Michal Golasszal együtt. A szökevényeket nyolc kilométerrel a vége előtt nyelte el a mezőny, mindenki készült az újabb sprintbefutóra, ám Alexis Vuillermoz másként gondolkozott – a legjobb ütemben lépett meg, és első Tour-szakaszgyőzelmét ünnepelhette.

Vuillermoz szakaszsikere az első francia győzelem a 2015-ös Touron, egy éve szintén a 8. etapig kellett a hazai drukkereknek várni ahhoz, hogy egy versenyzőjük elsőként zárjon (akkor Blel Kadri nyerte meg a Tomblaine–Gérardmer La Mauselaine szakaszt).

TOUR DE FRANCE
8. szakasz, Rennes–Mur de Bretagne (181.5 km):
1. Vuillermoz (francia, AG2R) 4 óra 20 perc 55 másodperc, 2. D. Martin (ír, Cannondale) 5 másodperc hátrány, 3. Valverde (spanyol, Movistar) 10 mp h., 4. Sagan (szlovák) azonos idővel, 5. Gallopin (francia) a. i., 6. Van Avermaet (belga) a. i.
Az összetett élcsoportja: 1. Chris Froome (brit, Sky) 31:01:56 óra, 2. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff-Saxo) 11 mp hátrány, 3. Tejay van Garderen (amerikai, BMC Racing) 13 mp h.
Vasárnap a Vannes és Plumelec közötti 28 kilométeres csapatidőfutam vár a mezõnyre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik