Tour: Van Aert óriásit bukott, Alaphilippe meglepő győzelme

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 19:01
null
Julian Alaphilippe remek győzelmet aratott az időfutamon (Fotó: AFP)
Az összetettben vezető Julian Alaphilippe nyerte meg a pénteki időfutamot, a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 13. szakaszát.

 

A Pau-ban rendezett 27.2 kilométeres egyéni indítású időfutamon az éllovas francia kerékpáros 14 másodperccel növelte előnyét az összetettben és a szakaszon is második, címvédő Geraint Thomas előtt. A harmadik legjobb időt a belga Thomas De Gendt tekerte.

A harmadik helyre a holland Steven Kruijswijk lépett előre az összetettben. Az eddigi harmadik Egan Bernal több mint másfél percet kapott, így hátránya közel három percre nőtt Alaphilippe mögött.

Alaphilippe immár második szakaszsikerét aratta az idei francia körversenyen. Szerdán ünnepelték a sárga trikó centenáriumát: a francia Eugene Christophe volt az első kerékpáros, aki napra pontosan száz évvel ezelőtt, 1919. július 19-én magára ölthette az azóta legendássá váló megkülönböztető mezt.

A szakasz krónikájához hozzátartozik, hogy a hétfői etap győztese, az ezúttal is jó esélyekkel induló Wout Van Aert bukás miatt feladta a viadalt. A Jumbo-Visma belga időfutambajnoka túl szűken vett egy jobb kanyart, és a kerékpárja kormánya fennakadt a kordonon. Hosszas ápolás után mentőautó vitte el az első Tourján szereplő versenyzőt.

VeloDAILY on Twitter

TDF2019 Wout van Aert crash https://t.co/VakzxhylY4


Szombaton a Tarbes-ből induló 117.5 kilométer, majd az etap a végén a Tourmalet megmászása és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a jövő vasárnapi, párizsi befutóig.

TOUR DE FRANCE
13. szakasz, Pau, 27.2 km, egyéni időfutam

1. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck–Quick-Step) 35:00 perc
2. Geraint Thomas (brit, Ineos) 14 mp hátrány
3. Thomas De Gendt (belga, Lotto-Soudal) 36 mp h.

Az összetett élcsoportja
1. Alaphilippe 53:01:09 óra óra
2. Thomas 1:26 p h.
3. Steven Kruijswijk (holland, Jumbo-Visma) 2:12 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik