Megint csak a konc maradt

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2010.05.14. 20:21
Címkék
Sikeres szökés után az ausztrál Matthew Lloyd (Omega Pharma-Lotto) nyerte meg a Giro d’Italia hatodik, Fidenza és Carrara közötti szakaszát. A második helyen Rubens Bertogliati, a harmadikon pedig Danilo Hondo ért célba. Összetettben nem változott az élmezőny állása, továbbra is Vincenzo Nibali viselheti a rózsaszín trikót.

Amíg a nagy körversenyek többségén az első hét a sprinterek tűzijátékáról szól, addig az idei Giro d'Italia négy nem időfutama közül csak kétszer küzdhettek a sprinterek a szakaszgyőzelemért, akkor is a bukásokkal tarkított hollandiai etapokon.

Pénteken még annyi izgalmat sem okozott a szökevények üldözése, mint csütörtökön (amikor csak hajszál híján értek be a mezőny előtt), ezúttal az ausztrál Matthew Lloyd kitartása biztos sikert ért, az Omega-Pharma bringása több mint egy perc előnnyel ért célba.

Lloyd és a svájci Rubens Bertogliati 45 kilométer után lépett meg, a 173 kilométeres etap derekán már tizenegy perc fórjuk is volt, az utolsó, rövid, de annál meredekebb emelkedőn pedig Llody Bertogiliatit is leszakította, így már senki sem akadályozhatta meg abban a 26 esztendős kerekest, hogy először nyerjen szakaszt a három nagy körverseny valamelyikén. Ő egyébként a kilencedik ausztrál szakaszgyőztes a Giro történetében.

A koncért, azaz a mezőnyhajrá megnyeréséért vívott küzdelemben ezúttal a német Danilo Hondo volt a leggyorsabb, míg összetettben továbbra is Vincenzo Nibali vezet.

93. GIRO D'ITALIA 
6. SZAKASZ, Fidenza Village–Marina di Carrara (173 km)
1. Matthew Llyod (ausztrál, Omega Pharma-Lotto) 4:24:20 (39.268 km/óra), 2. Bertogliati (svájci, Androni Giocattoli) 1:06 perc hátrány, 3. Hondo (német, Lampre) 1:15 p h., ...35. Nibali (olasz, Liquigas) azonos idővel.
Az összetett állása: 1. (rózsaszín trikóban) Vincenzo Nibali 18:55:38, 2. Basso (olasz, Liquigas) 13 másodperc hátrány, 3. Agnoli (olasz, Liquigas) 20 mp h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (piros trikóban) Tyler Farrar (amerikai, Garmin-Transitions) 43 pont, 2. Brown (ausztrál, Rabobank) 40, 3. Pineau (francia, Quick Step) 39.
A hegyi pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Matthew Llody 13, 2. Voss (német, Milram) 10, 3. Bertogliati 9.
A legjobb 25 éven aluli versenyző: 1. (fehér trikóban) Valerio Agnoli 18:55:58, 2. Porte (ausztrál, Saxo Bank) 25 mp h., 3. Kiserlovski (horvát, Liquigas) 1:04 p h.
A csapatversenyben: 1. Liquigas 55:34:03, 2. Astana 19 mp h., 3. Saxo Bank 24 mp h. Következik: 7. szakasz (Carrara–Montalcino, 222 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik