Kerékpár: visszavonul a Tour de France-győztes Andy Schleck

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.09. 12:50
Bejelentette visszavonulását Andy Schleck, aki 2010-ben megnyerte a világ legrangosabb országúti kerékpáros körversenyét, a Tour de France-ot.

„Az év végén befejezem a pályafutásomat” – mondta csütörtökön a luxemburgi kerekes, aki az idei franciaországi viadalon egy bukásban súlyos térdsérülést szenvedett.


Schleck mindössze 29 évesen döntött a visszavonulás mellett, pedig kerékpározásban ebben az életkorban szoktak pályájuk csúcsán lenni a versenyzők. Döntését egészségi okokkal indokolta.

A kiváló hegyimenő 2010-ben úgy nyert a Touron, hogy az előtte végző spanyol Alberto Contadort kizárták doppingolás miatt. Emellett kétszer volt második a francia körversenyen és egyszer a Giro d’Italián, egy ízben pedig a klasszikus egynapos Liege–Bastogne–Liege viadalon is győzött.

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Az idény végén visszavonul a 12-szeres NBA All-Star Chris Paul

Amerikai sportok
2025.11.22. 18:55

Szilágyi Rékának el kellett engednie az álmait

Képes Sport
2025.11.16. 11:10

Visszavonult a teniszező Rohan Bopanna, aki a legidősebb világelső volt férfi párosban

Tenisz
2025.11.01. 13:12

Utolsó versenyére készül az F1-es világbajnok Jenson Button

Egyéb autó-motor
2025.10.30. 10:40

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53
Ezek is érdekelhetik