MTI 2019.12.25 12:25 Frissítve: 2019.12.25 12:43

Kerékpár: Peákkal a soraiban indul a Tour de Hongrie-n a Mitchelton-Scott

Peák Barnabással a soraiban indul a Tour de Hongrie-n a Mitchelton-Scott csapata – számolt be szerdán az országúti kerékpáros körverseny honlapja.

 

A 21 éves magyar versenyzőnek, aki 2017-ben az összetett második helyét szerezte meg a Tour de Hongrie-n, az első idénye következik a World Tourban, a legmagasabb kategóriában, ám szeptember óta gyakornokként az ausztrál csapattal versenyzett.

Idén 35 győzelmet aratott a Mitchelton-Scott, amelyben olyan versenyzők szerepelnek, mint a 2018-as Vuelta a Espanán győztes brit Simon Yates, valamint ikertestvére, Adam, aki idén a horvát körversenyen diadalmaskodott. Az együttes már jelezte a szervezőknek: a magyar versenyzővel a soraiban érkezik.

Az ötnapos magyar körversenyen május 13. és 17. között minden eddiginél erősebb mezőny vesz részt, mivel a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d'Italia első három szakaszát.

A Mitchelton-Scott az ötödik csapat, amelynek hivatalos a részvétele a magyar körversenyen: a World Tour-szintűek közül a világbajnok Mads Pedersen csapata, a Trek-Segafredo jelezte már, hogy ott lesz a rajtnál, akárcsak két prokontinentális istálló, a dán Riwal Readynez, valamit az orosz Gazprom-RusVelo. Biztosan indul a 41. Tour de Hongrie-n Alberto Contador kontinentális csapata, a Kometa-Xstra Cycling Team is, amelynek két magyar kerékpárosa van: az idei összetett másodikja, Dina Márton, illetve Fetter Erik.

2019.11.26 19:45:31

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A magyar kerékpársport az utóbbi években egészen valószínűtlen fejlődési ívet írt le.

2019.08.20 12:38:53

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.07.30 16:42:37

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ecuadori Carapaz Giro-győzelme után a kolumbiai fiatal franciaországi diadalán ámul a világ.

2019.07.06 10:44:09

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.06.30 23:00:48

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ötszörös olimpiai bajnok megreformálná a kerékpársportot a nézők örömére.