MTI 2013.12.20 14:33 Frissítve: 2015.03.24 01:24

Kerékpár: kínai étel miatti doppingvétség?

Szennyezett kínai élelmiszerrel magyarázza doppingvétségét Michael Rogers háromszoros világbajnok, olimpiai bronzérmes ausztrál kerékpáros, akire kétéves eltiltás vár, ha bebizonyosodik bűnössége.

A 33 éves kerekes versenyzői engedélyét a nemzetközi szövetség (UCI) szerdán függesztette fel azt követően, hogy az október 20-án adott mintájában klenbuterol nyomaira bukkantak.

„Tudatosan sosem éltem tiltott teljesítménynövelőkkel, és tény, hogy a pekingi körverseny után levett mintám lett pozitív. A klenbuterollal szennyezett ételek komoly problémát jelentenek Kínában” – közölte pénteken.

Rogers 2003 és 2005 között sorozatban háromszor nyert aranyérmet az országúti világbajnokság időfutam-versenyében, továbbá 2012-ben csapattársként segítette a Tour de France megnyeréséhez a brit Bradley Wigginst, idén pedig már a kétszeres Tour-bajnok spanyol Alberto Contadort támogatta.

Érdekesség, hogy 2010-ben Contador ugyancsak szennyezett hússal indokolta pozitív klenbuterol-tesztjét, ám védekezését nem fogadták el, hanem megfosztották 2010-es Tour de France-győzelmétől, és két évre eltiltották.

Ellenkező eredménnyel zárult ugyanakkor a mexikói labdarúgók vagy Dimitrij Ovtcharov ügye: 2011 júniusában az Arany Kupán a mexikói válogatott öt játékosánál bukkantak klenbuterolra, azonban a második, úgynevezett B-próba már nem mutatott ki tiltott szert. A játékosok elmondása szerint fertőzött étellel kerülhetett szervezetükbe a szer, és mivel a későbbi elemzések ezt alátámasztották, végül felmentették őket.

Dimitrij Ovtcharov német válogatott asztaliteniszező a China Openről visszatérve, 2010 augusztusában bukott meg a doppingvizsgálaton, de felmentették, amikor arra hivatkozott, hogy a Kínában evett fertőzött étellel jutott klenbuterol a szervezetébe.
2019.08.20 12:38:53

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.07.30 16:42:37

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ecuadori Carapaz Giro-győzelme után a kolumbiai fiatal franciaországi diadalán ámul a világ.

2019.07.06 10:44:09

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.06.30 23:00:48

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ötszörös olimpiai bajnok megreformálná a kerékpársportot a nézők örömére.