Kerékpár: Határtalan optimizmus – interjú Alberto Contadorral

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2019.02.06. 09:49
null
Folyamatosan figyeli a magyar fiatalokat
Óriási lehetőség előtt a hazai kerékpársport, amelyet a sportág két ikonja vesz gondozásába: „El Pistolerótól” és Ivan Bassótól csak tanulni lehet, ők pedig látják a potenciált a magyar fiatalokban.

– Legutóbb augusztusban beszélgettünk a Tour de Hongrie ceglédi szakaszán, és azóta önnel rengeteg minden történt.
– Nem unatkozom, az biztos, minden napom nagyon sűrű, rengeteg a tennivaló az alapítványom és a csapatom körül, emellett dolgozom egy nagy sportcsatornánál is szakkommentátorként – mondta az El Pistolerónak becézett Alberto Contador. – És persze most itt ez a magyar lehetőség, aminek ugyancsak nagyon örülünk. Izgat a feladat, és gőzerővel dolgozunk, hogy valami jó süljön ki belőle.

– Már az említett magyarországi látogatása során előrevetítette az együttműködés lehetőségét, ez mostanra vált konkrétummá, hiszen több magyar fiatal is itt edzhetett önökkel Spanyolországban, fantasztikus körülmények között. Hogyan tovább?
– A kiindulási pont, vagy ha úgy tetszik, az alapfelvetésünk, hogy miért ne juthatna el a jövőben magyar kerékpáros akár a Tour de France-ra, a Giro d'Italiára vagy a Vuelta a Espanára? Ez valós lehetőség, mint ahogy volt is már rá példa! A magyar fiatalokban igenis megvan a potenciál, méghozzá nagy potenciál, de dolgozni kell azon, hogy kihozzuk belőlük a lehetőségeket. És mi ezen fogunk munkálkodni, ezen voltunk most itt az edzőtáborban is, és ezen fogunk dolgozni az előttünk álló hónapokban, években is.

– Az, hogy magyar kerékpárosok Alberto Contadorral és Ivan Bassóval tekerhetnek együtt, olyan elképesztő lehetőség, amilyenről korábban álmodni sem mertünk volna. Ha minden jól megy, hamarosan megszületik az együttműködés a magyar szövetséggel is. Mit gondol, az önök tapasztalatával elindulhat végre valami a kerékpársportunkban?
– Úgy gondolom, azzal, hogy együtt tekerünk ezekkel a fiatal srácokkal, utat mutatunk nekik: ha profi kerékpáros akarsz lenni, ezt és ezt kell csinálnod, erre kell odafigyelned! Oda kell figyelned az edzésrendszerre, arra, hogy mit eszel, mit iszol; a tréningek és versenyek előtti felkészülésre, a regenerációra – és így tovább. Persze ebben van bőven tapasztalatunk, és át is tudjuk adni, de ez önmagában nem elég – ha valakiben nincs meg a kellő potenciál, mutathatunk neki akármit, sosem lesz belőle profi bringás. Emellett lényegesnek tartom, hogy már minél fiatalabb korban elkezdjék a sportot, nekünk is ezért van többek között egy junior- és egy U23-as csapatunk is. Amiben mindenképpen tudunk majd segíteni a magyar szövetségnek, az a következő: megfelelő stratégia kialakítása, új, hatékony edzésrendszer bevezetése, a mostanihoz hasonló külföldi edzőtáboroztatások, valamint versenyek szervezése – mert edzhetsz akármennyit, ha nem tanulsz meg versenyezni és a különböző versenyszituációkat kezelni, akkor a mai világban nem tudsz érvényesülni. Remélhetőleg azok, akik most itt voltak velünk, óriási lehetőségként és életük egyik legnagyszerűbb élményeként élik meg!

– Azt már tudjuk, hogy két magyar fiatal biztosan lehetőséget kap a Kometánál. De mondana konkrétumokat?
– Folyamatosan figyeljük a magyar fiatalokat, és nem csak egy-két srácot. Mi most a kontinentális csapatunkba keresünk még versenyzőket, és nem titok, lesz is, aki lehetőséget kap, de neveket egyelőre nem mondanék – az ajtó bárki előtt nyitva áll, aki meggyőz minket a teljesítményével.

– A Kometa nagyon fiatal csapat, hiszen 2018-ban alapította, nem sokkal a visszavonulása után. Mik a jövőbeli terveik, céljaik?
– A tanulási folyamat elején vagyunk. Nem a mát nézzük, hanem a holnapot: a jövő tehetségeit keressük, akik majd profikká válhatnak. Szeretnénk a legmagasabb szintre eljutni, úgy vagyunk vele, miért ne lehetnénk egy szép napon mi is World Tour-csapat? Fontos azonban, hogy lépésről lépésre haladjunk. Látható, hogy keményen dolgozunk, amit csinálunk, azt jól csináljuk, szenvedéllyel és motivációval – ha így folytatjuk, és a szponzoraink továbbra is segítenek minket, megugorhatjuk a szintet. Tudjuk, hogy a kerékpársportban ez elengedhetetlen: hiába érezzük úgy, hogy mi készen állunk a pro kontinentális szintre, a támogatóink nélkül ez lehetetlen vállalás lenne. Szerencsére sok remek futó projektünk van, amely mellé szívesen odaállnak – és a Kometa-istálló csak az egyik ezek közül. Emellett ott van még a stroke-alapítványunk, az ehhez kapcsolódó Bike for life!-mozgalmunk, a használt, kidobásra ítélt bringák összegyűjtésével és kipofozásával foglalkozó projektünk – és így tovább. A testvéremmel, Frannal, valamint a legjobb barátommal, Ivan Bassóval intézünk szinte mindent, elválaszthatatlanok vagyunk: három különböző személy, akik valójában teljesen egyek. Mindent egybevéve a határtalan optimizmus jellemez minket.

ANGOLUL ALBERTÓVAL
Alberto Contador nemcsak a sportág egyik legnagyobb legendája, egyik legszerethetőbb figurája is. Az összesen hétszeres Grand Tour-győztes ikon – egyike azon mindössze hét klasszisnak, akik a történelem során mindhárom nagy háromhetes versenyt megnyerték legalább egyszer – az alázat és a szerénység mintaképe, mindig mosolyog, és mindenkihez van egy kedves szava, magától értetődő természetességgel sugárzik belőle az élet szeretete. És a mai napig képes meglepni az embert! A spanyol sztárról köztudomású, hogy nem szeret angolul nyilatkozni, a tévében sem tette soha – épp ezért volt óriási meglepetés, amikor exkluzív interjúnk közepén egyszer csak átváltott angolra (addig tolmács segítségével beszélgettünk), és ugyan jellemző spanyol akcentussal, készségesen, tiszta és érthető angolsággal felelt valamennyi kérdésünkre. S hogy az elért eredményei mellett is tényleg mennyire ember tudott maradni: az interjú végén szégyenlősen mosolyogva elnézést kért – az átlagon felüli angoljáért. Valóban legenda!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik