Greipel nyerte az utolsó sprintbefutót

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2010.05.27. 18:32
null
Greipel már örül, a többiek még tekernek (Fotó: Fotó: Action Images)
Címkék
André Greipel nyerte meg a Giro d’Italia Levico Terme és Brescia közötti, 18. szakaszát. A sprintbefutó során Julian Dean ért célba másodikként, Tiziano Dall'Antonia pedig harmadikként.

Mivel pénteken és szombati hegyi befutóra, vasárnap pedig egyéni időfutamra kerül sor az Olasz körversenyen, ezért a csütörtöki etap kínálta az utolsó sanszot a sprintereknek a győzelemre. A mindössze 156 kilométer „rövid" szakasz tulajdonképpen a hajráemberekre volt kitalálva, hiszen egyetlen egy kategorizált emelkedő sem volt az útvonalban.

Néhány bátor bringás persze megpróbálkozott egy szökéssel, de a főmezőny a Columbia és a Sky vezérletével ugyan csak 3.6 kilométerrel, de beérte a szökevényeket, innentől pedig a sprintereké volt a pálya. Úgy tűnt, a Sky remekül vezeti fel a hajrá Greg Hendersonnak, de az utolsó száz méteren a tavalyi Vuelta leggyorsabb sprinterénél, Andre Greipelnél senki sem volt gyorsabb.

„Én is csak ember vagyok és nem gép – utalt Greipel arra, hogy az idei Girón még nem nyert szakaszt. – A verseny rajta előtt két nappal még beteg voltam, ezért sem tudtam győzni. A csütörtök volt az utolsó esély a mezőnyhajrára, örülök, hogy minden rendben volt."

 

93. GIRO D'ITALIA 
18. szakasz. Levicio Terme–Brescia (156 km): 1. Andre Greipel (német, Columbia-HTC) 3:14:59 (43.080 km/óra), 2. Dean (új-zélandi, Garmin-Transitions) azonos idővel, 3. Dall'Antonia (olasz, Liquigas) a. i., ...18. Arroyo (spanyol, Caisse d'Epargne) a. i.
Az összetett állása: 1. (rózsaszín trikóban) David Arroyo 76:26:37, 2. Basso (olasz, Liquigas) 2:27 perc hátrány, 3. Porte (ausztrál, Saxo Bank) 2:44 p h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (piros trikóban) Cadel Evans (ausztrál, BMC) 106 pont, 2. Vinokurov (kazah, Astana) 91, 3. Nibali (olasz, Liquigas) 78.
A hegyi pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Matthew Lloyd (ausztrál, Omega Pharma-Lotto) 29, 2. Basso 25, 3. Evans 25.
A legjobb huszonöt éven aluli versenyző: 1. (fehér trikóban) Richie Porte 76:29:21, 2. Kiserlovski (horvát, Liquigas) 6:48 p h., 3. Cataldo (olasz, Quick Step) 11:26 p h.
A csapatversenyben: 1. Liquigas 228:11:41, 2. Rabobank 7:48 p h., 3. Omega Pharma-Lotto 27:12 p h. Következik: 19. szakasz (Brescia–Aprica, 195 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik