Giro: három szakasz lesz Izraelben a jövő évi versenyen

Vágólapra másolva!
2017.09.18. 17:51
Az olasz országúti kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia jövőre Jeruzsálemből indul, s a kerekesek összesen három szakaszt tesznek majd meg Izraelben.

A szervezők hétfői ünnepélyes bejelentése szerint az első szakasz Jeruzsálemben egy 10.1 kilométeres egyéni időfutam lesz, majd a mezőny ezt követően 167 kilométeres, sík terepen Tel-Avivba teker.

A harmadik, Európán kívüli etap 226 kilométer hosszú lesz, a bringások Beer-sebából indulnak és a Vörös-tenger partján lévő Eilatba érkeznek meg a Negev-sivatagon keresztül. A mezőny ezt követően repül majd át Olaszországba.

A verseny első három szakasza történelmi lesz, hiszen korábban soha nem rendeztek még futamot az európai kontinensen kívül, nem csupán a Girón, hanem a másik két háromhetes viadalon, a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán sem.

A Giro 101 éves történetében eddig 11 alkalommal indult külföldről a viadal, ám Európán kívülről még sosem.

A jövő évi olasz körverseny május 4-én rajtol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik