Giro d'Italia: spanyol sikert hozott a Bartali-emlékszakasz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 17:27
null
Omar Fraile remek győzelmet aratott (Fotó: AFP)
Omar Fraile (Dimension Data) nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny tizenegyedik etapját, amelyet a legendás Gino Bartali emlékének szenteltek. A spanyol versenyző a Firenze és Bagno di Romagna közötti 161 kilométeres szakasz elején szökött meg, a hajrában pedig ő bizonyult a leggyorsabbnak. Összetettben nem változott semmi, a holland Tom Dumoulin (Sunweb) megtartotta a rózsaszín trikóját.

 

A tizenegyedik szakasz a Firenze melletti Ponte a Emából rajtolt, tisztelegve a legendás olasz versenyző, a kétszeres Tour de France- és háromszoros Giro d'Italia-győztes Gino Bartali előtt, aki ebben a Firenze melletti faluban született.


A szakasz elején a két spanyol, Omar Fraile és a kilencedik etapon a rendőrmotoros-bukás után harmincperces hátrányba kerülő Mikel Landa (Sky) szakadt el a mezőnytől, őket pedig egy nagyjából 25 fős üldözőcsoport követte. A Rui Costa (UAE) és Pierre Rolland (Cannondale) és Tanel Kangert (Astana) vezette üldözők folyamatosan közelítettek, a végén azonban maradt annyi tartalék az egész napot elmenésben töltő Frailében, hogy egy végső sprintet követően behúzza élete első győzelmét egy háromhetes körversenyen.

Összetettben nem történt változás, Tom Dumoulin megtartotta a rózsaszín trikót. Ennek ellenére kisebb akciók voltak: nagyjából 30 kilométerrel a vége előtt Vincenzo Nibali, majd Thibaut Pinot húzta meg a sort, amelyről Geraint Thomas és Steven Kruijswijk is leszakadt.

Holnap a Forlí és Reggio Emilia közötti 234 kilométeres sík szakasz vár a mezőnyre – ez egyben a centenáriumi olasz kör leghosszabb etapja.

GIRO D'ITALIA
11. SZAKASZ, FIRENZE–BAGNO DI ROMAGNA, 161 KM

1. Omar Fraile (spanyol, Dimension Data) 4:23:17 óra
2. Rui Costa (portugál, UAE) azonos idő
3. Pierre Rolland (francia, Cannondale) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 47:22:07 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 2:23 perc hátrány
3. Bauke Mollema (holland, Trek) 2:38 p. h.
4. Thibaut Pinot (francia, FDJ) 2:40 p. h.
5. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 2:47 p. h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik