Giro d'Italia: hazaért a vakmerő dán szökevény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2012.05.17. 17:26
null
A szökevények a 11. szakaszon nem, a 12. etapon azonban hazaértek (Fotó: Reuters)
Az olasz kerékpáros körverseny (Giro d'Italia) 12. szakaszán hazaértek a mezőnytől meglépő szökevények, az etapot végül Lars Ytting Bak nyerte. A második Sandy Casar lett, a harmadik Andrey Amador Bipkazacova. A rózsaszín trikót továbbra is Joaquím Rodríguez viselheti.

 

Békésen indult a 157 kilométeres szakasz, majd jó ötven kilométerrel a rajt után egy hétfős csoport meglépett a mezőnytől. A szökevények természetesen folyamatosan növelték előnyüket, ahogy az ilyenkor lenni szokott. A mezőny elején a Katyusa kerekesei haladtak a Liquigas és a Lampre-ISD versenyzőivel kiegészülve.

A szökevények előnye a hét percet is elérte, miközben a rózsaszín trikót viselő Joaquím Rodríguez és csapata, a Katyusa folyamatosan dolgozott a mezőny elején, csakúgy, ahogyan a végső győzelemre esélyesnek tartott 2010-es győztes, Ivan Basso is. A címvédő Michele Scarponi egy kis rontás miatt értékes másodperceket veszített.

A szökevények (Sandy Casar, Lars Ytting Bak, Ivan Santaromita, Martijn Keizer, Jackson Rodriguez, Amador Bipkazacova, Amets Txurruka, Jan Bakelants) a végére is meg tudták tartani előnyüket, majd Bak gondolt egy merészet, és a cél előtt néhány száz méterről nagy hajrát indított.

A dán kerekes húzása végül bejött, megnyerte a szakaszt. A második helyen beérő Casar egy darabig reménykedhetett, hogy átveszi a vezetést összetettben, ám Rodríguez maradt az élene, Casar feljött a harmadik helyre.

GIRO D'ITALIA
12. SZAKASZ, Serravezza–Sestri Levante, 157 km
1. Lars Ytting Bak (dán, Lotto Belisol) 3:58.55
2. Sandy Casar (francia, FDJ-Big Mat) +0:00.11
3. Andrey Amador Bipkazacova (Costa Rica-i, Movistar) +0:00.11
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Joaquím Rodríguez (spanyol, Katyusa) 51:19.08 ó
2. Ryder Hesjedal (kanadai, Garmin-Barracuda) +0:00.17
3. Sandy Casar +0:00.26

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik