K. G. 2019.05.16 19:40 Frissítve: 2019.05.16 20:11

Giro d'Italia: három év után újra olasz rózsaszín trikós!

Az olasz kiscsapatban tekerő, a Magyar körversenyen legutóbb kilencedikként záró Fausto Masnada ellopta a show-t és nagy győzelemmel tetőzte be a szökést a csütörtöki szakaszon. Új gazdája van a rózsaszín trikónak is: Valerio Conti személyében három év után vezeti ismét hazai versenyző az összetettet!

 

Valerio Conti személyében három év után vezeti ismét hazai versenyző az összetettet (Fotó: AFP)

Ezért jó dolog, hogy az igazi nagyágyúk, a 18 World Tour-csapat mellett négy kisebb, prokontinentális együttes is elindulhat a nagy háromheteseken, mert a legjobb sztorik mindig abból kerekednek ki, amikor időről időre bebizonyosodik: Dávid olykor tényleg képes meseszerű győzelmet aratni Góliát felett.

Valami ilyesmi történt az Olasz körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán is.

Az idei Giro második leghosszabb, 238 kilométeres etapján ráadásul régi jó ismerős tudta meglepni és maga mögé utasítani a nagyokat. Az olasz Androni Giocattoli istálló visszajáró vendég a Magyar körversenyen, idén is itt lesz, tavaly pedig meg is nyerte a Tour de Hongrie-t Manuel Belletti révén, míg társa, Fausto Masnada kilencedikként zárt. Utóbbi viszont most élete legnagyobb sikerét aratta: pályafutása mindössze harmadik profi évében szakaszt nyert a Girón, ami óriási fegyvertény! Mókás adalék: ő volt az a versenyző, aki a második etap rajtja előtt Bolognában még gyorsan beugrott hozzánk a pavilonok közé egy gyors kávéra – úgy látszik, szerencsét hoztunk neki...

Pedig Masnada nem volt könnyű helyzetben a 102. Olasz körverseny startja előtt, nem csoda, hogy érzelmes interjút adott azt követően, hogy szökevénytársait a végén lerázva első háromhetes szakaszsikerét ünnepelhette. „Hihetetlenül boldog vagyok! Tudtam, hogy jó formában vagyok, de a Girón mindig nagyon nehéz diadalmaskodni – nekem most sikerült. Ezt a győzelmet a nagybácsimnak ajánlom, aki nem sokkal a Giro rajtja előtt hunyt el. Megígértem neki, hogy nyerek egy szakaszt, és meg is tettem...”

A meghatott olasz után honfitársa, Valerio Conti érkezett meg öt másodperces hátránnyal, s mivel az üldözőboly az elmúlt napok viszontagságai után csak alaposan leszakadva ért célba – az összetettet eddig vezető, a szakasz elején bukó, de aztán nagyobb gond nélkül továbbtekerő Primoz Roglic-féle csoport több mint hétperces hátránnyal gurult be –, Conti a versenyben is átvette a vezetést. Már-már hihetetlen adat, de ez azt jelenti, hogy 2016 után most először van ismét hazai sportolón a rózsaszín trikó – akkor Vincenzo Nibali meg is nyerte a viadalt, meglátjuk, Conti meddig tudja megtartani.

102. GIRO D'ITALIA
6. szakasz (Cassino–San Giovanni Rotondo, 238 km):
1. Fausto Masnada (olasz, Androni Giocattoli) 5:45:01, 2. Conti (olasz, Emirates) 5 másodperc hátrány, 3. Rojas (spanyol, Movistar) 38 mp h., ...17. Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 7:19 perc h.
Az összetett állása:
1. (rózsaszín trikóban) Valerio Conti 25:22:00, 2. Carboni (olasz, Bardiani-CSF) 1:41 p h., 3. Peters (francia, AG2R) 2:09 p h.
A gyorsasági pontverseny állása:
1. (ciklámen trikóban) Pascal Ackermann (német, Bora-Hansgrohe) 121 pont, 2. Gaviria (kolumbiai, Emirates) 93, 3. Démare (francia, Groupama-FDJ) 86.
A hegyi pontverseny állása:
1. (kék trikóban) Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) 24, 2. Masnada 18, 3. Conti 8.
A 25 éven aluliak versenyének állása:
1. (fehér trikóban) Giovanni Carboni (olasz, Bardiani) 25:23:41, 2. Peters 28 mp h., 3. Madouas (francia, Groupama-FDJ) 38 mp h. A csapatverseny állása: 1. Movistar 76:14:55, 2. Emirates 3:33 p h., 3. Deceuninck-Quick Step 5:12 p h.

2019.05.14 00:25:39

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Aki átélte már, tudja, szinte beszippantja az embert.

2019.05.10 19:12:09

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az egyetlen magyar Grand Tour-résztvevő a Giro d’Italia kulisszatitkairól.

2019.05.11 09:28:20

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2018.08.26 21:16:51

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2018.07.30 11:38:38

Kerékpár nemzetisport.hu

A Tour de France első walesi győztese bevallotta, hogy nem csak kenyéren és vízen élt a verseny alatt.