nemzetisport.hu 2017.05.16 17:26 Frissítve: 2017.05.16 17:57

Giro d'Italia: Dumoulin óriásit ment, és az élre állt

Tom Dumoulin (Sunweb) nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny tizedik etapját. A holland versenyző a 39.8 kilométeres egyéni időfutamon óriási előnnyel végzett az első helyen, így amellett, hogy megszerezte az első szakaszgyőzelmét a centenáriumi olasz viadalon, a rózsaszín trikót is átvette a kolumbiai Nairo Quintanától (Movistar).

Dumoulin szenzációs idővel nyerte meg az időfutamot (Fotó: AFP)

 

Az óriási izgalmakat hozó, illetve több kérdést is felvető kilencedik etap után ráfért a hétfői pihenőnap a mezőnyre a 39.8 kilométeres Foligno és Montefalco közötti egyéni időfutam előtt.

 
A 2017-ES GIRO D'ITALIA ADATBANKJA

A sokszor meglehetősen rossz útviszonyok miatt többen is a földre kerültek, igaz a fehérorosz Vaszil Kirijenka (Sky) például az esése ellenére is sokáig vezetett. Aztán érkeztek az egyre jobb időfutammenők, előbb a spanyol Luis León Sánchez (Astana), majd a vasárnapi szakaszon a rendőrmotoros esetnél bukó, így összetettben ötperces hátrányban lévő brit Geraint Thomas (Sky) vette át az első helyet.

Ezt követően az összetett versenyzőkre irányult a figyelem, a luxemburgi Bob Jungels (Quick-Step) – aki korábban öt napig viselte a rózsaszín trikót – mindössze hét másodperccel maradt el Thomastól, ezzel pedig visszavette a fehér trikót az olasz Davide Formolótól (Cannondale).

Majd jött a szakasz legnagyobb esélyese, Tom Dumoulin (Sunweb), a papírformát hozva pedig közel egy percet adott az addig élen álló Thomasnak, ezzel óriási fölénnyel megnyerte a szakaszt. Az olasz Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) kettő perc és hét másodperc hátránnyal ért be, míg a rózsaszín trikóját elveszítő kolumbiai Nairo Quintana (Movistar) 23-ként ért célba, közel háromperces hátrányban Dumoulinhez képest.

Az új rózsaszín trikós



Dumoulin összetettben közel két és fél perces előnyt szerzett, mögötte pedig óriási a tömörülés, négyen is harminc másodpercen belül állnak. Holnap a Firenze és Bagno di Romagna közötti 161 kilométeres az ötből négycsillagos nehézségű etap vár a mezőnyre.

GIRO D'ITALIA
10. SZAKASZ, FOLIGNO–MONTEFALCO, 39.8 KM (egyéni időfutam)

1. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 50:37 perc
2. Geraint Thomas (brit, Sky) 49 mp hátrány
3. Bob Jungels (luxemburgi, Quick-Step) 56 mp h.
...
6. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 2:07 p h.
...
10. Bauke Mollema (holland, Trek) 2:17 p h.
...
19. Thibaut Pinot (francia, FDJ) 2:42 p h.
...
23. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 2:53 p h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Tom Dumoulin 42:57:16 óra
2. Nairo Quintana 2:23 perc hátrány
3. Bauke Mollema 2:38 p h.
4. Thibaut Pinot 2:40 p h.
5. Vincenzo Nibali 2.47 p h.
6. Bob Jungels 3.56 p h.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.05.04 13:01:10

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2017.05.01 13:24:36

Kerékpár nemzetisport.hu

Budapest is csatlakozott a European Cycling Challenge-hez 2017-ben.

2016.09.04 20:01:35

Kerékpár nemzetisport.hu

2016.07.03 18:49:52

Kerékpár nemzetisport.hu

http://www.nemzetisport.hu/kerekpar/tour-de-france-ausztral-szakaszsiker-froome-maradt-az-elen-2512987