Farrar nyerte a második szakaszt, Evans vezet

2010.05.09. 19:08
null
Farrar nyerte a második szakaszt (Fotó: Action Images)
Címkék
A Garmin-csapat kerekese, az amerikai Tyler Farrar nyerte meg a Giro d'Italia második szakaszát Amszterdam és Utrecht között. Összetettben az ausztrál Cadel Evans vezet.
GIRO D'ITALIA 2010
 A csapatok és résztvevők névsora
 Szakaszról szakaszra

Farrar annak ellenére nyerte meg a 209 kilométeres második szakaszt, hogy a verseny közben egy több résztvevőt érintő bukásba is belekeveredett.

A Garmin amerikai kerekese a HTC-Columbia ausztrál versenyzőjét, Matthew Gosst és a Liquigas színeiben induló olasz Fabio Sabatinit hajrázta le.

Összetettben az ausztrál Cadel Evans (BMC Racing) vezet egy másodperccel Farrar előtt.

Az elmúlt öt év során Farrar az első amerikai, aki szakaszt tudott nyerni az olasz körversenyen. Legutóbb David Zabriskinek sikerült ez 2005-ben a nyolcadik szakaszon. Tyler csapatának, a Garminnak ez volt az első sikere a Girón.

A 101 éves viadal idei útvonala Hollandiából indul, és csak a 4. szakasztól tekernek Olaszországban a résztvevők. A háromhetes eseményen három egyéni (ebből egy hegyen) és egy csapatidőfutam lesz, továbbá öt etapot zárnak hegyi befutóval.

 GIRO D'ITALIA 2010
2. SZAKASZ (AMSZTERDAM-UTRECHT, 209 km)
1. Tyler Farrar (amerikai, Garmin) 4:56:46 ó
2. Matthew Goss (ausztrál, HTC-Columbia) azonos idővel
3. Fabio Sabatini (olasz, Liquigas) a. i.

 AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA (RÓZSASZÍN TRIKÓ)

1. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 5:07:09 ó
2. Tyler Farrar 1 mp hátrány    
3. Alekszandr Vinokurov (kazah, Asztana) 3 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
6 perce

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
27 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
41 perce

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
59 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája