Contadort egy évre tiltotta el a spanyol szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.26. 22:09
null
Úgy néz ki, Contadort egy ideig csak a kivetítőn láthatják a szurkolók, nem a versenypályán (Fotó: Action Images)
Címkék
A Spanyol Kerékpáros Szövetség egy évre eltiltotta Alberto Contadort, akinek tavaly a Tour de France-győzelmekor doppingszert mutattak ki a szervezetében.

Az El País spanyol napilap és az EFE spanyol hírügynökség úgy értesült, a fegyelmi testület arról is határozott, hogy a Francia körversenyen aratott sikerétől megfosztja a kerekest.

A szerdán meghozott ítéletet egyelőre sem a szövetség, sem Contador képviselője nem kommentálta, mert azt hivatalosan csütörtökön hozzák nyilvánosságra. A 28 éves bringás és a nemzetközi szövetség (UCI) is fellebbezhet tíz napon belül a döntés ellen.

A Tourt tavaly harmadszor megnyerő, továbbá korábban a másik két háromhetes körversenyen, a Giro dˆ’Italián és a Vuelta a Espanán is győző Contador klenbuterollal bukott le, szerinte fertőzött hússal került a szervezetébe a tiltott szer.

Contador versenyzési jogát tavaly augusztusban függesztették fel az ítéletig, így a mostani határozat értelmében 2011 augusztusáig nem versenyezhet, tehát az idén a Tour de France-on sem indulhat.

Korábban egyetlen kerekest fosztottak meg a Tour de France-on aratott összetett győzelmétől. Az amerikai Floyd Landis, aki éppen múlt héten jelentette be visszavonulását, 2006-ban nyerte meg a sportág legrangosabb körversenyét, de a 17. szakaszon levett mintájában túl magas volt a tesztoszteronszint, s  végül a mögötte második spanyol Óscar Pereiro Síót hirdették ki győztesnek a Touron. Ezúttal a luxemburgi Andy Schleck vallhatja magát a tavalyi viadal bajnokának, ha jogerőssé válik az ítélet.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
44 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
8 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
8 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik