Contador másodszor nem talált legyőzőre

Vágólapra másolva!
2011.05.29. 18:19
null
Contador a sportág egyeduralkodója a milánói dóm előtt (Fotó: Reuters)
Címkék
Másodszor nyerte meg az Olasz körversenyt (Giro d’Italia) a 28 éves spanyol világklasszis kerékpáros, Alberto Contador, aki a vasárnapi, utolsó szakaszon a harmadik helyen végzett a 26 kilométeres egyéni időfutam során. Contador profi pályafutásának hatodik győzelmet aratta háromhetes, nagy körversenyen, a két Giro-siker (2008, 2011) mellett van már neki három Tour- (2007, 2009, 2010) és egy Vuelta-elsősége (2008).

Contador összetettbeli győzelmét nem igazán fenyegette veszély a záró szakasz előtt, már csak azért sem, mert a több mint ötperces előnye tekintélyt parancsolt. Nos, ebből aztán nemhogy faragtak volna a közvetlen riválisok, hanem kaptak még rá nagyságrendileg plusz egy percet.

CONTADOR EGYELŐRE NEM AKAR A TOUR-INDULÁSRA GONDOLNI
„Az volt a célom, hogy nyerjek, és most ki akarom élvezni a győzelmet. Egyelőre nem akarok a Tour-indulásról gondolkodni, mert nem arra készültünk és rendkívül fáradt vagyok. Meglátjuk, milyen gyorsan regenerálódok, aztán majd beszélünk róla a csapat vezetőivel” – mondta a Contador, akinek a tiszteletére rossz himnuszt játszottak le a szervezők. A spanyol bringással ez nem először fordult elő, ugyanis 2009-ben a Tour de France-on a dán himnusszal „tisztelték meg”. (MTI)

A második helyért két olasz csatázott egymással. A tavalyi Vueltán győztes Vincenzo Nibali hiába faragott le valamicskét a hátrányból, nem tudta megelőzni honfitársát, Michele Scarponit, aki így megőrizte második pozícióját.

Mindössze ketten tudtak jobb időt tekerni, mint a spanyol, a szakaszt a brit David Millar nyerte meg, a második helyen pedig a dán Alex Rasmussen végzett. Így csupán ők ketten tudták csökkenteni a hátrányukat a végső győztessel szemben, de Contadort sikere mellett külön dicséret is megilleti, hogy volt lelki és fizikai ereje az utolsó – különösebb téttel lényegében már nem bíró – napra ennyire rákoncentrálni. A szakaszt megnyerő brittől csak négyen kaptak egy percen belüli hátrányt, köztük Contador.

A spanyol két szakaszt nyert meg az idei versenyen – korábbi sikerénél három éve egy sem jött össze –, a 9. szakaszon hegyi terepen bizonyult a legjobbnak – összetettben ekkor állt az élre, amiből aztán már nem is engedett –, a 16. szakaszon pedig egyéni időfutamban. A szakaszgyőzelmek száma könnyen lehetett volna három is, ha a 19. szakaszon a hajrában sportszerűen maga elé nem engedi az első szakaszgyőzelmét ünneplő olasz Paolo Tiralongót, amivel a helyiek szimpátiáját is elnyerte.

"Az volt a célom, hogy nyerjek és most ki akarom élvezni a győzelmet. Egyelőre nem akarok a Tour-indulásról gondolkodni, mert nem arra készültünk és rendkívül fáradt vagyok. Meglátjuk, milyen gyorsan regenerálódok, aztán majd beszélünk róla a csapat vezetőivel" – mondta a Contador, akinek a tiszteletére rossz himnuszt játszottak le a szervezők. A spanyol bringással ez nem először fordult elő, ugyanis 2009-ben a Tour de France-on a dán himnusszal "tisztelték meg".

A versenyre 229-en neveztek, közülük 159-en vasárnap fejezték be a versenyt.

94. GIRO D'ITALIA
21. szakasz, Milánó, 26 kilométer (egyéni időfutam)
1. David Millar (Garmin-Cervelo) 30:13 perc
2. Alex Rasmussen (HTC-Highroad +6 mp h.
3. Alberto Contador (Saxo Bank) +35 mp h.
AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
1. Alberto Contador (Saxo Bank) 84:05:14 óra
2. Michele Scarponi (Lampre-ISD) +6:10 perc
3. Vincenzo Nibali (Liquigas) +6:56 p

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik