Contador átengedte a győzelmet Tiralongónak

Vágólapra másolva!
2011.05.27. 17:19
null
Tiralongo sokat dolgozott a szakaszgyőzelemért, Contador (a képen) végül hagyta győzni
Címkék
Az Astana kerekese, Paolo Tiralongo nyerte a Giro d'Italia 19. szakaszát. Az olasz versenyzőt a cél előtt párszáz méterrel beérte az összetettben vezető Alberto Contador (Saxo Bank), a spanyol azonban átengedte a győzelmet „riválisának".

Ma a Bergamo és Macugnaga közötti 209 kilométeres szakasz várt a Giro résztvevőire. Az első száz km-en sík terepen haladtak a kerekesek, majd megkezdték az emelkedést a Mottaronéra, az Alpok egyik hegycsúcsára, majd a szakaszt szintén egy „emelkedőn" fejezték be.

Egy kisebb csapat rögtön a szakasz elején úgy döntött, hogy meglép a mezőnytől, húsz kilométerrel a rajt után már több mint fél perccel vezettek a többiek előtt. Carlos Sastre (Geox) és Johnny Hoogerland (Vacansoleil) mellett Dessel, Brutt, Ermeti, Beyer és Spilak is tagja is a szökevények között volt.

Lars Bak (HTC), Jerome Pineau (Quick Step) és Matteo Rabottini (Farnese Vini) azonban úgy döntött, hogy ebből a csapatból is megpróbálnak ellépni, sikerült is. Pineau 40 kilométerrel a rajt után megpróbált ismét akciózni, de hamar belátta, hogy a két másik kerekessel együtt haladva egyszerűbb dolga lesz.

A hármas folyamatosan távolodott a főmezőnytől, amelyben megbújt az összetettet vezető Alberto Contador. A spanyolnak persze nem kellett aggódnia, a meglépő kerekesek közül Pineau állt a legjobban összetettben, de ő is majdnem két órával volt lemaradva Contadorral szemben.

A szökevények előnye a táv felénél már több mint 11 percre növekedett a főmezőnyhöz képest. Az első hegy aztán összerázta a mezőnyt, de a Lars Bak (HTC), Jerome Pineau (Quick Step), Matteo Rabottini (Farnese Vini), Stefano Garzelli (Acqua & Sapone), Mikael Cherel (Ag2R) és Yohan Tschopp (BMC) hatos továbbra is két perccel vezetett a többiek előtt.

Negyvenöt kilométerrel a vége előtt ismét elkezdett zuhogni az addig cseppekben aláhulló eső, ami igencsak megnehezítette a szökevények dolgát. Az utolsó húsz kilométerre pedig nagyjából ismét összerázódott a mezőny.

Végül Paolo Tiralongo robbantott, s tett szert több mint húszmásodperces előnyre, de ezután „előkerült" az addig békésen utazgató, energiaszeleteket majszolgató Contador, aki párszáz méterrel a vége előtt utolérte az olasz kerekest. Az összetett éllovasa szemmel láthatóan megnyerhette volna a szakaszt, de átengedte a győzelmet Tiralongónak, aki első etapgyőzelmét aratta az olasz körversenyen.

94. GIRO D'ITALIA
19. SZAKASZ, BERGAMO-MACUGNAGA, 209 KM
1. Paolo Tiralongo (olasz, Asztana) 5:26:27 ó
2. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) azonos idővel
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 3 mp hátrány
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Contador 77:11:24 ó
2. Michele Scarponi (olasz, Lampre) 5:18 perc hátrány
3. Nibali 5:52 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik