Cavendish bukott, Greipel élt a lehetőséggel

2012.07.04. 18:29
Címkék
A német André Greipel nyerte sprintbefutó során a Tour de France 4., Abbeville és Rouen közötti etapját. Mark Cavendishnek esélye sem a szakaszgyőzelemre, mivel kevesebb mint három kilométerrel a cél előtt belekeveredett egy tömegbukásba. Összetettben továbbra is a svájci Fabian Cancellara vezet.

 

Mark Cavendish nézegeti frissen szerzett sérüléseit (Fotó: Reuters)
Mark Cavendish nézegeti frissen szerzett sérüléseit (Fotó: Reuters)

Négy negyedik kategóriás emelkedőt foglalt magába a negyedik szakasz, amely során verőfényes napsütésben és esőben is volt részük a kerékpárosoknak, akik közül a japán Arasiro Jukija (Europcar) két hazai versenyző, David Moncoutie (Cofidis) és Anthony Delaplace (Saur-Sojasun) társaságában már az első kilométer után megszökött.

A trió előnye viszonylag hamar nyolc perc fölé kúszott, a normandiai partvidék gyönyörű sziklafalainál haladva viszont fokozatosan csökkenni kezdett.

Hét km-rel a vége előtt el is fogyott, midőn egy hatfős csoport megpróbált elszakadni a mezőnytől, ám ők sem jártak sikerrel.

A sprintereké volt tehát a terep, Mark Cavendish azonban ezúttal nem lehetett ott a végelszámolásnál, mivel a kevesebb mint 3 km-rel a cél előtt történt tömegbukás során ő is a földre került. Végül több perccel a többiek után – szó szerint több sebből vérezve – ő is letudta a szakaszt, de a szabályoknak megfelelően a főmezőnnyel azonos idővel könyvelték el.

„Nagyon súlyosnak tűnt, de rendben van” – nyilatkozta a bukásról és Cavendishről a Sky sportigazgatója, Sean Yates.

A sprintbefutó során az idei Touron már két szakaszt is megnyerő szlovák Peter Sagan ezúttal lassúnak bizonyult, a győzelmet André Greipel (Lotto) szerezte meg, megelőzve Alessandro Petacchit (Lampre) és Tom Veelerst (Argos-Shimano). A rostocki kiválóság másodszor nyert etapot a Francia körversenyen, az elsőt tavaly jegyezte. Ezzel ő lett az első német versenyző Erik Zabel (2001 és 2002) óta, aki két egymást követő Touron is begyűjt egy etapsikert.

Az összetett élmezőnyében nem történt változás, továbbra is Fabian Cancellara vezet, hét másodperces előnnyel.

TOUR DE FRANCE 2012
4. SZAKASZ, ABBEVILLE–ROUEN, 214.5 KM
1. André Greipel (német, Lotto)
5:18:32
2. Alessandro Petacchi (olasz, Lampre) azonos idővel
3. Tom Veelers (holland, Argos-Shimano) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Fabian Cancellara (svájci, RadioShack-Nissan) 20:04:02
2. Bradley Wiggins (brit, Sky) +7 mp.
3. Sylvain Chavanel (francia, Omega Pharma-Quickstep) a. i.
4. Tejay van Garderen (amerikai, BMC) +10 mp.
5. Edvald Boasson Hagen (norvég, Sky) +11 mp.
6. Gyenyisz Menysov (orosz, Katyusa) +13 mp.
7. Cadel Evans (ausztrál, BMC)
+17 mp.
8. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas)
+18 mp.
9. Ryder Hesjedal (kanadai, Garmin)
a. i.
10. Andreas Klöden (német, RadioShack)
+19 mp.

 

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
2 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
2 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
2 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
3 órája