Baszk szökevény sikere a 16. szakaszon

Frissítve: 2013.05.21 02:05

A baszk Jon Izagirre nyerte meg az olasz kerékpáros körverseny (Giro d’Italia) 16. szakaszát, miután egy tízfős szökevénycsoporttól sikeresen lépett el az utolsó kilométereken.

 

Jon Izagirre (balra) és egy lelkes szurkoló (Fotó: Reuters)

A Garda-tó melletti, 173 km hosszú szakaszon többnyire sík terepen tekert a mezőny, amelytől egy tízfős csoport sikeresen szökött meg. A tíz ember előnye 10 perc fölé duzzadt, hátul nem nagyon törték magukat, hogy utolérjék őket.

Az addig egymás között nem nagyon akciózó szökevények közül az utolsó négy kilométeren – ahol kisebb emelkedőn vezetett fel az út – a 23 éves baszk kerékpáros, Jon Izagirre (Euskaltel) ellépett társaitól, és megszerezte első, nagy körversenyen aratott szakaszgyőzelmét. Másodikként az olasz Alessandro De Marchi ért célba, lehajrázva a holland Stef Clementet.

A rózsaszínű trikós Joaquim Rodriguez mindenféle megerőltetés nélkül őrizte meg vezető helyét az összetettben, továbbra is félperces előnye van a második Ryder Hesjedallal szemben.

 GIRO D'ITALIA
16. SZAKASZ, LIMONE SUL GARDA-FALZES, 173 KM
1. Jon Izagirre (spanyol, Euskaltel)  4:02:00 ó
2. Alessandro De Marchi (olasz, Androni Giocattoli)  16 mp hátrány
3. Stef Clement (holland, Rabobank)  azonos idővel
      
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Joaquím Rodríguez (spanyol, Katyusa)  69:22:04 ó
2. Ryder Hesjedal (kanadai, Garmin)  30 mp hátrány
3. Ivan Basso (olasz, Liquigas)  1:22 p hátrány
   
Szerdán a Falzes és Cortina d'Ampezzo közti 186 km vár a mezőnyre.