A Team Sky számára kék volt az ég

Vágólapra másolva!
2010.05.08. 19:32
null
Az esős idő ellenére sokan voltak kíváncsiak a Giro nyitányára (Fotók: Reuters)
A Team Sky színeiben versenyző Bradley Wiggins húzhatta magára elsőként a rózsaszínű trikót a Giro d'Italián, miután a verseny első szakaszán Amszterdamban megnyerte a 8.4 km-es egyéni időfutamot. A brit kerékpáros mögött a második és a harmadik helyet a BMC Racing Team két kerekese, az amerikai Brent Bookwalter és az ausztrál Cadel Evans szerezte meg.

Ennél jobban nem is mutatkozhatott volna be a nagy körversenyeken az első idényét futó Team Sky. Az esős amszterdami délutánon a BMC-ben tekerő amerikai Brent Bookwalter remek idővel állt az élre, ötven perc múlva azonban a 30 éves Wiggins két másodperccel jobbnak bizonyult nála.

Wiggins kapta a győztesnek járó puszikat
Wiggins kapta a győztesnek járó puszikat

A pályakerékpárosként háromszoros olimpiai bajnok brit azonban ekkor még korántsem dőlhetett hátra, mivel több „nagymenő" is hátra volt. Ivan Basso nem jelentett rá veszélyt – az olasz 23 másodperccel volt lassabb nála –, a végső győzelemre sokak szerint a legnagyobb eséllyel pályázó Cadel Evans viszont nagyon megszorította.

Az ausztrál végül csak a harmadik helyre jött be (két másodperc hátránnyal), és a nagy tervekkel érkező Alekszandr Vinokurov, valamint a rossz napot kifogó Carlos Sastre sem tudott jobbat menni Wiggins 10 perc 18 másodperces idejénél, így a Team Sky versenyzője húzhatta magára elsőként az összetettben vezetőnek járó rózsaszín trikót.

Ám nem lehet tudni, hogy meddig kívánja megtartani, mivel elsődleges célja ebben az évben nem titkoltan a Tour de France-on való jó szereplés – tavaly a negyedik helyen végzett a francia körversenyen.

„Nem akarom azt a hibát elkövetni, hogy elpazarlom az erőmet a Girón, aztán a Touron szenvedek. Tavaly sokan megpróbálkoztak helytállni mindkét versenyen, de júliusra kipukkadtak" – jelezte Wiggins, hogy nem ragaszkodik majd foggal-körömmel a rózsaszín trikóhoz.

GIRO D’ITALIA 2010 
1. SZAKASZ (AMSZTERDAM–AMSZTERDAM, 8.4 km) - egyéni időfutam
  1. Bradley Wiggins (brit , Sky) 10:18 perc
  2. Brent Bookwalter (amerikai, BMC) 2 másodperc hátrány
  3. Cadel Evans (ausztrál, BMC) 2 mp
  4. Alekszandr Vinokurov (kazah, Astana) 5 mp
  5. Greg Henderson (új-zélandi, Sky) 5 mp
  6. Richie Porte (új-zélandi, Team Saxo Bank) 5 mp
  7. David Millar (brit, Garmin-Transitions) 6 mp
  8. Gustav Erik Larsson (svéd, Saxo Bank) 7 mp
  9. Jos van Emden (holland, Rabobank) 9 mp
10. Marco Pinotti (olasz, HTC-Columbia) 9 mp
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik