Giro: Pogacar erőt demonstrált, Valter Attila is nagyot ment a királyetapon

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 17:09
Valter Attila rákerült Pogacar kerekére az utolsó előtti emelkedőn (Fotó: Getty Images)
A királyetappal folytatódott a Giro d'Italia: a 222 kilométer hosszú 15. szakaszon az összetettet is vezető Tadej Pogacar diadalmaskodott. Valter Attila ezúttal a főmezőny megszakadásánál a jó csoportban volt, és 4:52 perc hátránnyal a 18. helyen ért célba.

 

Az idei Giro leghosszabb, egyben legnagyobb szintkülönbséget tartalmazó szakasza várt vasárnap a mezőnyre: a 222 kilométer hosszú táv alatt 5724 méter szintkülönbséget kellett ledolgozniuk a kerekeseknek.

A KIRÁLYETAP SZINTRAJZA

A nem sok sík részt tartalmazó etapon viszonylag hamar meglépett a nap szökése, gyorsan kialakult egy 12 fős csoport, majd bő 30 kilométerrel a start után, a nap első emelkedőjén felfelé haladva szép fokozatosan megszakadt a főmezőny is: körülbelül 30 bringás váltott tempót, s ebbe a csoportba Valter Attila is bekerült, a szakadás jó oldalán haladt ezúttal. A később aztán még nagyobbra, 45 tagúra duzzadó üldözőcsoport hátránya az élen haladók mögött a nap legnehezebb emelkedőjéhez, az etap kétharmadánál beiktatott Mortiolóhoz érve mindössze 55 másodperc volt, az összetett esélyeseket magában foglaló főmezőnnyel szemben az előnye kereken négy perc volt. A 12 kilométer hosszú mászás során sikerült befogni az élcsoportot, miközben a főmezőnnyel szembeni előny érdemben nem csökkent – ugyanakkor fontos esemény volt, hogy csupán 15 versenyző maradt az élcsoportban, a magyar bajnok Valter mellett többek között Michael Storer, a kék trikós Simon Geschke, Julian Alaphilippe és Nairo Quintana is az élbolyban tekert.

Valter 28 kilométerrel a vége előtt lecsapott egy mezőnyhajrára, 3 másodperc jóváírást szerezve, s az utolsó előtti, a Passo di Foscagno emelkedőjére fordulva az élcsoport leszakította a kétszeres világbajnok és az idei Girón a 12. szakaszt megnyerő Alaphilippe-t. Szűk  21 kilométerrel a cél előtt Valter otthagyta a csoportot, s a néhány perccel korábban meglóduló Georg Steinhauser nyomába eredt. Hiába a lendületes megindulás, nem érte be az EF Educations németjét, így visszazárt a vele együtt hét bringásból álló üldözőcsoportba. Később Quintana próbálta meg elcsípni Steinhausert, miközben az összetett esélyesek is begyújtották hátul a rakétákat, s két percre megközelítették Valterék csoportját. Végül 14 kilométerrel a vége előtt jött el az a pillanat, amikor Pogacar „leválasztotta az első fokozatot” a maga rakétájáról, és UFO-módba kapcsolva megindult az idei negyedik szakaszgyőzelméért. Másfél kilométer alatt beérte Valteréket, a 25 éves csömöri bringás szépen rá is tette a kerekét a rózsaszín trikósra, ám a szlovén klasszis néhány száz méter alatt leszakította magáról a magyar kerekest, s haladt tovább Steinhauser és az ekkor már a németet lehagyó Quintana után.

A POGACAR-SHOW ÚJABB EPIZÓDJA

A németet még a hegy teteje előtt kikerülte Pogacar, aki a lejtmenet után 40 másodperc hátrányból kezdte a tíz évvel ezelőtti Giro-győztes üldözését az utolsó, Mottolino síközpontba vezető kegyetlen emelkedőn. Két kilométerrel a cél előtt a kolumbiait is beérte, és kikerülte a szlovén, majd a szurkolók óriási ovációja közepette haladt át elsőként a célvonalon, megnyerve az idei királyetapot – gyakorlatilag eldöntve az összetettért folyó versenyt is.

Valter Attila egész nap nagyon szépen teljesített, az utolsó 30 kilométeren különösen aktív volt, Pogacartól pedig 4:52 másodpercet kapva a 18. helyen futott be, és összetettben előrelépett a 27. helyre.

ÖSSZEFOGLALÓ

GIRO D'ITALIA
15. SZAKASZ (Manerba de Garda–Mottolino, 222 km)
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 6:11:41 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 29 mp h.
3. Georg Steinhauser (német, EF Education) 2:32 p h.
...18. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 4:52 p h.
ÖSSZETETT 
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 56:11:46 óra
2. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 6:41 p h.
3. Daniel Martínez (kolumbiai, Bora-Hansgrohe) 6:56 p. h.
...27. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 47:13 p h.

A hétfői szünnap után kedden a Livigno és Santa Cristina Valgardena közötti 206 kilométer hosszú hegyi befutós szakasszal folytatódik a Giro.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik