Kerékpár: Kusztor Péter 39 évesen is folytatja profi pályafutását

Vágólapra másolva!
2023.10.31. 12:35
null
Kusztor Péter 39 évesen is folytatja profi pályafutását (Fotó: Földi Imre, archív)
Harminckilenc évesen is folytatja profi pályafutását a kétszeres magyar bajnok Kusztor Péter, aki szerepel a Novo Nordisk amerikai országúti kerékpárcsapat jövő évi keretében.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója kiemelte: az idén története legjobb idényét záró Pro Team (korábban: prokontinentális) besorolású istálló keretében 20 kerékpáros kapott helyet a 2024-es idényre. Köztük van a 39. születésnapját december végén ünneplő Kusztor, aki 2010-ben és 2012-ben nyert mezőnyversenyben bajnoki címet, előbbi évben időfutamban is aranyérmes volt az ob-n. Mint a weboldal felidézte, a 2018-as cseh körversenyen történt bukása nyomán derült ki, hogy cukorbeteg, ezt követően került az egyes típusú diabéteszes sportolókból álló Novo Nordiskhez, amelynél hatodik idényét fogja megkezdeni.

Az amerikai csapattal Kusztor 2019-ben és 2021-ben is szerepelt az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok közé tartozó Milánó–Sanremón.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik