Vuelta: 400 liter olívaolajjal szabotálták volna a hétfői szakaszt – videó

Vágólapra másolva!
2023.08.29. 15:32
null
Ebből a csőből folyt volna az olaj (Fotó: twitter.com/policia)
A spanyol rendőrség kedd kora délután kiadott közleményéből kiderül, nem akármilyen szabotázsakciót sikerült megakadályozni, amikor négy embert tartóztattak le. Az elfogott férfiaknak az volt a tervük, hogy 400 liter olívaolajat öntenek az útra egy felüljáróról a mezőny elé a hétfői szakasz során.

Az idei Vuelta még csak a negyedik szakaszánál jár, de máris egészen elképesztő jeleneteket láthattunk: csapatidőfutam szakadó esőben, éjszakai sötétségben az első szakaszon, neutralizált finis a második etapon, bukás a cél után a harmadikon.

A spanyol rendőrség keddi közleményéből kiderül, hogy egy olyan eseményt viszont sikerült megakadályozni, amely ezeket is felülmúlta volna. A helyi rendfenntartók szerint ugyanis négy férfi arra készült a hétfői szakaszon, hogy egy felüljáróról olívaolajat öntsenek az alattuk elhaladó mezőny elé, ezzel nyilvánvaló tömegbukást okozva.

A közleménnyel együtt kiadott videóból kiderül, az olajat két fémhordóba rejtették, és egy gumicsövön kerül locsolták volna a mezőny elé.

A négy letartóztatott indítékai nem ismertek, de sajtóhírek szerint katalán szeparatistákról van szó.

A SPANYOL RENDŐRSÉG KÖZLEMÉNYE


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik