Kerékpár: Valter Attila 10. lett a Gran Camino második szakaszán

Vágólapra másolva!
2023.02.24. 15:37
null
Valter eredményes szakaszt zárt (Fotó: Getty Images)
Valter Attila csütörtökön – mint megírtuk, nem éppen megfelelő körülmények között – bemutatkozott a Jumbo-Vismánál, pénteken pedig folytatta a spanyolországi Gran Camino országúti kerékpáros-körversenyt. A második szakaszon végül a 10. helyen zárt Valter, csapattársai közül pedig csak a szakaszgyőztes, Tour de France-címvédő Jonas Vingegaard előzte meg. 


Csütörtökön 3-5 fokos hőmérséklet, szakadó eső, majd szakadó hóesés fogadta a mezőnyt a spanyolországi Gran Camino országúti kerékpáros-körverseny első etapján, végül a szervezők törölték is a szakasz eredményeit, s nem adtak ki hivatalos eredménysort.

Ennek tudatában pénteken tiszta lappal kezdte újra a versenyt a mezőny, a második szakasszal. Az első pár kilométert követően meg is lett a nap szökése, egy hétfős csoport, amelyből négyen a csütörtöki, nyitó napi szökésben is részt vettek. Az első szakaszhoz hasonlóan ezúttal sem tudtak jelentős előnyre szert tenni – két és fél percnél jobban egyetlen pillanatra sem léptek meg.

Valter Attila és csapata, a Jumbo-Visma ezúttal is az üldözőboly élére állt, húzta a mezőnyt, kontrollálta a viadalt. A szakasz végén egy kiemelt – ráadásul macskaköves – emelkedő várt a versenyzőkre. Valter végig az élbolyban haladt, amely könnyedén utolérte a szökevénycsoportot.

Az öt kilométeres hegyi befutóra a jumbós Vingegaard-nak maradt a legtöbb tartaléka – nem kellett izgulnia az utolsó néhány száz méteren, mögötte Ruben Guerreiro (Movistar) és Ion Izaguirre (Cofidis) ért be. Valter Attila is remekül kezdte pályafutását a holland csapat színeiben, első teljes versenyén tizedik lett– 35 másodperces lemaradással –, második jumbósként Tour de France-győztes csapattársa mögött.

A szakasz végeredménye (Fotó: Twitter)
A szakasz végeredménye (Fotó: Twitter)


ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
GRAN CAMINO
2. SZAKASZ (Tui–A Guarda, 184 km)

1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 4:33:33
2. Rubén Guerreiro (portugál, Movistar) + 21 másodperc
3. Ion Izaguirre (spanyol, Cofidis) + 24 mp h.
...
10. Valter Attila (Jumbo-Visma) + 35 mp h.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 4:33:33
2. Rubén Guerreiro (portugál, Movistar) + 28 másodperc
3. Ion Izaguirre (spanyol, Cofidis) + 31 mp h.
...
10. Valter Attila (Jumbo-Visma) + 48 mp h.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik