Kerékpár: jövőre minden szakági vb egy időben és helyen lesz

R. P./MTIR. P./MTI
Vágólapra másolva!
2022.02.02. 16:46
null
Fotó: AFP
Jövőre a sportág történetében először valamennyi kerékpáros szakág világbajnokságát egy helyen, Skóciában és egy időben, augusztus 3. és 13. között rendezik meg.

 

A glasgowi központú, 11 napos eseményen az országúti, a pálya, a hegyi és BMX vb-t bonyolítják le.

David Lappartient, a nemzetközi szövetség (UCI) elnöke szerint a megfelelő időpontot volt a legnehezebb megtalálni, mert eddig mindegyik szakág vb-jét az év különböző szakaszában rendezték.

„A 2017-es megválasztásom előtt már ez volt az egyik legfőbb elképzelésem, hogy a szervezet világbajnokságait egy időben és egy helyszínen tartsuk meg minden negyedik évben. Azóta ezen dolgoztunk” – jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatón a francia sportvezető.

Hat helyszínt, köztük a Chris Hoy Velodromot és a glasgowi BMX Központot már most kijelölték. Az országúti versenyekre a festői szépségű Skót-felföld déli részén kerül sor, a cél pedig a glasgow-i George téren lesz.

Az UCI egymillió nézőt vár az összevont világbajnokságra és becslései szerint a globális televíziós nézőszám meghaladhatja az egymilliárdot.

„Egyszerűen ez lesz minden idők legnagyobb kerékpáros eseménye. Büszkék vagyunk arra, hogy Glasgow-ban és Skóciában kerékpáros történelmet írhatunk” – mondta Paul Bush, az esemény szervezőbizottságának elnöke.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik