Kerékpár: a belga kerekest felébresztették a kómából

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.11. 11:10
Felébresztették a mesterséges kómából a belga Kris Boeckmanst, aki a Vuelta a Espana kerékpáros-körverseny nyolcadik szakaszán bukott, és súlyos sérüléseket szenvedett.

A Lotto-Soudal csapat tájékoztatása szerint a bringás felépülése jó úton halad, levették a lélegeztetőgépről, és már beszélt is családjával és orvosaival.

„A negyvennyolc órás ébresztési folyamat komplikációk nélkül ment végbe” – közölte a csapat.

Boeckmans két hete keveredett bele egy tömeges bukásba, amelynek során súlyos arcsérüléseket szenvedett, továbbá bevérzett a tüdeje. Azóta a murciai kórház intenzív osztályán ápolják, a tervek szerint néhány napon belül hazatérhet Brüsszelbe további kezelésre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik