Tour de Hongrie: először nyert luxemburgi kerékpáros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.09. 15:52
null
A Lánchídon is áttekert a Tour de Hongrie mezőnye (Fotók: Bringasport.hu/Vanik Zoltán)
A Gyöngyös és Budapest közötti 106 kilométeres szakasszal véget ért az idei Tour de Hongrie. A budai Várkert Bazár előtti befutónál hosszú, magányos szökés végén a szlovén Jan Tratnik ért célba először, a sárga trikót azonban senkinek sem sikerült elvennie Tom Thilltől, a luxemburgi kerékpáros nyerte meg a Tour de Hongrie idei kiírását. A budapesti befutónál született meg a mieink első dobogós helyezése, a mezőnysprintben Lovassy Krisztián a harmadik helyet szerezte meg.

 

Az olimpiai kvalifikációs kerékpárverseny nemzetközi mezőnye hat nap alatt 700 kilométert tett meg az augusztus 9-i budapesti befutóig, a 96 fős mezőnyből 75 kerekes tekerte végig a teljes távot.

Vasárnap délelőtt, 10.30-kor rajtolt Gyöngyösről a Tour de Hongrie mezőnye, hogy teljesítse az utolsó etap 106 kilométeres távját. Az összetett második helyén álló Andi Bajc csapata, az Amplatz-BMC már az első kilométereken előre küldte az egyik emberét, a szlovén Jan Tratnik pedig mehetett is, hiszen az összetettben olyan jelentős volt a hátránya, hogy a sárga trikóst ez egyáltalán nem veszélyeztette.

A magányos szökevény, Jan Tratnik szorgosan növelte az előnyét, miközben az üldözők élén a sárga trikós Tom Thillt védő luxemburgi csapat, a Differdange-Losch arra ügyelt, hogy egyben tartsa a mezőnyt. Ezt sikerrel tette, de a budai körpályához érve a debreceni Pályi Csaba és a holland Robert-Jan Mol fel tudott zárkózni hozzá.

Tratnik azonban továbbra is bírta erővel, a Budai Várban lerázta követőit, s a három kilométeres technikás pályán két kört egyedül megtéve megszerezte a szakaszgyőzelmet. A mezőny hiába üldözte, csak 11 másodperces hátránnyal érkezett a célegyenesbe, s a sprintben a szlovén Andi Bajc szerezte meg a második, Lovassy Krisztián a harmadik helyet.

„Sajnos nem alakult eddig túl jól az idei szezonom, nem voltam szerencsés. Ezen a versenyen is rengeteget próbálkoztam, ám több alkalommal is rossz döntést hoztam és lemaradtam a szökésekről. Az utolsó szakasz során nagyon koncentráltam, végig próbáltam beosztani az erőmet. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem a záró szakaszt és a zöld trikót is!” – nyilatkozta Jan Tratnik.

A Differdange-Losch magyar légiósa, Lovassy Krisztián a dobogós helyezésért két Europe Tour-pontot kapott, ráadásul az időjóváírásnak köszönhetően az összetettben is előbbre lépett, a legjobb magyarként a nyolcadik helyezést elérve újabb három Europe Tour-pont jár neki.

„Végig kontrolláltuk a mai napot, védtük a sárga trikót. Jan Tratnik került szökésbe, akinek már viszonylag nagy volt az összetettben a hátránya, így nem volt veszélyes ránk. Elég sokat tudtam tartalékolni a szakasz közben. A körpályára beérve végig jól helyezkedtem, viszonylag jó pozícióból kezdhettem meg a mezőnyhajrát, de a végén Andi Bajc sajnos megelőzött” – vélekedett Lovassy Krisztián.

Az összetettben vezető Tom Thill a 12. helyen ért célba, vagyis sikerrel védte meg a sárga trikót, s megnyerte a Tour de Hongrie idei versenyét.

Az összetett verseny dobogósai
Az összetett verseny dobogósai

„Nagyon különleges érzés megnyerni ezt a versenyt, korábban még sohasem sikerült szakaszversenyen győznöm. Kiváló héten vagyunk túl, a magyar kerékpárosok számára is nagyon fontos volt ennek a versenynek a nemzetközi körforgásba való visszatérése. Karrierem eddigi legszebb győzelmét arattam!” – így a Tour de Hongrie első luxemburgi győztese, Tom Thill.

Az összetett versenyben Lovassy Krisztián lett a legjobb magyar, rajta kívül Kusztor Péter (11., BMC-Amplatz), Vígh Zoltán (13., Veloki Team), Ábrók Norbert (18., DKSI), Rózsa Balázs (19., Utensilnord) és Filutás Viktor (20., Utensilnord) tudott bekerülni az első húsz közé.

Tratnik a nap gyorsasági részhajrái során éppen annyi pontot gyűjtött, hogy behozza a pontversenyben élen álló Marek Caneckyt, s a pontegyenlőség előbbinek kedvezett, így az Amplatz-BMC szlovén versenyzője szerezte meg a zöld trikót.

A nap egyetlen hegyi hajrája során a piros trikós Marius Hafsaas két pontot gyűjtött, így megvédte első helyét a hegyi pontversenyben.

„Összességében nagyon elégedett vagyok, sikerült megnyernem a hegyi összetettet. Az utolsó két szakasz során rengeteget kellett küzdenem a piros mez megtartásáért, mivel a Kemo-Dukla Trencin csapata folyamatosan támadott. A negyedik szakaszon belekeveredtem a nap szökésébe, és szinte az összes hegyen sikerült megszereznem a pontokat” – hadarta fülig érő szájjal a norvég Marius Hafsaas.

A legjobb U23-as fiatalnak járó fehér mez sem került veszélybe, a német Moritz Backofen szerezte meg, az OTP Bank félmillió forintos különdíjáért viszont nagy csatát vívtak fiataljaink, a legjobb U23-as hazai kerékpárosnak felajánlott díjat végül Rózsa Balázs (Utensilnord) vehette át.

A csapatversenyben az osztrák Amplatz-BMC zárt az élen, a legjobb hazai csapat az Utensilnord lett.

36. TOUR DE HONGRIE
5. szakasz, Gyöngyös–Budapest (106 km)

1. Jan Tratnik (szlovén, Amplatz-BMC) 2:22:00
2. Andi Bajc (szlovén, Amplatz-BMC) 10 mp h.
3. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) azonos idővel
4. Ivan Sztevics (Szerbia) a. i.
5. Marek Canecky (szlovák, Amplatz-BMC) a. i.
6. Manuel Porzner (német, Team Stölting) a. i.
7. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) a. i.
8. Maximilan Kuen (osztrák, Amplatz-BMC) a. i.
9. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) a. i.
10. Henrik Sandal (norvég, Fixit.no) a. i.
...
17. Dér Zsolt (magyar, Start-Massi) a. i.

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
1. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 15:31:02
2. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 44 mp h.
3. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 1:51 p h.
4. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2:02 p. h.
5. Folkert Oostra (holland, West-Frisia) 2:11 p h.
6. Moritz Backofen (német, Team Stölting) 3:19 p h.
7. Stefan Stefanovics (Szerbia) 3:27 p h.
8. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 3:35 p h.
9. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) 3:37 p h.
10. Janis Dakteris (lett, Differdange-Losch) 3:54 p h.
11. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 3:56 p. h.
13. Vígh Zoltán (magyar, Veloki Team) 4:11 p h.
18. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) 4:55 p h.
19. Rózsa Balázs (magyar, Utensilnord) 5:34 p h.
20. Filutás Viktor (magyar, Utensilnord) 5:51 p h.

Összetett verseny a Bringasport Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Tom Thill
Gyorsasági pontverseny a www.szelektalok.hu Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Jan Tratnik
Hegyi pontverseny a Kunságszesz Zrt. Nagydíjért: 1. (piros mezben) Marius Hafsaas (norvég, Fixit.no)
A legjobb U23-as versenyző az OTP Bank Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Moritz Backofen
A legjobb magyar U23-as versenyző az OTP Bank 500 ezer forintos különdíjáért: Rózsa Balázs (Utensilnord)

A TOUR DE HONGRIE GYŐZTESEI

A körverseny kilenc évtizedes története során a hazai kerékpárosok szerezték meg a legtöbb győzelmet, 17 alkalommal nyert hazai versenyző az összetettben. Négyszer osztrák, háromszor szlovák, kétszer német, illetve ukrán kerekes vitte haza a fődíjat, egy-egy alkalommal győzött Olaszország, Oroszország, Ukrajna, Svájc, Franciaország, Hollandia vagy Jugoszlávia versenyzője. Tom Thill diadalával először nyert a verseny történetében luxemburgi kerékpáros.

1925 (510.5 km): Jerzsabek Károly (Magyarország)
1926 (554 km): Vida László (Magyarország)
1927 (752 km): Vida László (Magyarország)
1929 (611 km): Oscar Thierbach (Németország)
1930 (1016 km): Vasco Bergamaschi (Olaszország)
1931 (1068 km): Liszkay István (Magyarország)
1932 (1030.5 km): Vitéz József (Magyarország)
1933 (1003 km): Kurt Stettler (Svájc)
1934 (975 km): Szenes Károly (Magyarország)
1935 (1037 km): Németh Károly (Magyarország)
1937 (1035 km): Anton Strakati (Ausztria)
1942 (580 km): Barvik Ferenc (Magyarország)
1943 (471 km): Liszkay István (Magyarország)
1949 (1036 km): Andre Labeylie (Franciaország)
1953 (921 km): Kis-Dala József (Magyarország)
1955 (938 km): Török Győző (Magyarország)
1956 (1257 km): Török Győző (Magyarország)
1962 (1393 km): Adolf Christian (Ausztria)
1963 (942 km): Mészáros András (Magyarország)
1964 (1117 km): Stámusz Ferenc (Magyarország)
1965 (908 km): Mahó László (Magyarország)
1993 (945 km): Jens Dittmann (Németország)
1994 (1128 km): Wolfgang Kotzmann (Ausztria)
1995 (1083.2 km): Szergej Ivanov (Oroszország)
1996 (812 km): Andrej Tolomanov (Ukrajna)
1997 (854 km): Bebtó Zoltán (Magyarország)
1998 (1078.5 km): Alekszandr Rotar (Ukrajna)
2001 (584.6 km): Mikos Rnyakovics (Jugoszlávia)
2002 (665.2 km): Vanik Zoltán (Magyarország)
2003 (780.7 km): Remák Zoltán (Szlovákia)
2004 (840 km): Remák Zoltán (Szlovákia)
2005 (705,4 km): Lengyel Tamás (Magyarország)
2006 (542.7 km): Martin Riska (Szlovákia)
2007 (823.6 km): Andrew Bradley (Ausztria)
2008 (851.8 km): Hans Bloks (Hollandia)
2015 (700 km): Tom Thill (Luxemburg)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik