Tour: szerdán hősiesen a célba tekert, másnap feladta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 13:07
Feladta a Francia körversenyt a nagy reményekkel induló amerikai Andrew Talansky, a Garmin csapat első számú kerékpárosa.

A 25 éves kerekes júniusban megnyerte a Tour de France felvezető viadalának számító Critérium du Dauphiné viadalt, amelyen többek között Alberto Contador és Chris Froome is indult. Talanskyt éppen ezért a legjobbak közé várták a szakértők a világ legrangosabb háromhetes országúti versenyén, ám ő – Froome-hoz és Contadorhoz hasonlóan – nem úszta meg bukások nélkül a Tour első felét, és fájdalmai miatt csütörtökön úgy döntött, hogy a 12. szakasz rajtjánál már nem lesz ott.

Talansky kétszer esett el korábban, és komoly hát-, illetve mellkasi fájdalmakkal küzdött az utóbbi napokban. A szerdai etapon egyszer meg is állt az út szélén a problémái miatt, ám végül nagy hátránnyal célba ért.

„Abban reménykedtem, hogy a keddi szünnap alatt kipihenem a bukások következményeit, megpróbáltam segíteni a csapatnak, de sajnos kiderült, hogy nem bírom" – mondta letörten a sportoló, akinek szerdai teljesítményét csapata hősiesnek nevezte.

Az idei Tourt a sztárok közül előbb a címvédő Chris Froome adta fel a múlt héten, majd a hétfői hegyi szakaszon a kétszeres győztes Contador egy esés következtében eltörte a sípcsontját. A körversenyen az olasz Vincenzo Nibali áll az élen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik