Tour de France: öt hegyi befutó, egy időfutam - útvonal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.23. 13:53
Szerdán Párizsban bejelentették a 2014-es Tour de France útvonalát. Az országúti kerékpáros Francia körverseny 101. kiírásában öt hegyi befutó lesz, egy 54 kilométeres egyéni időfutam, és az egyik szakaszon egy 15.4 kilométeres macskaköves rész, amelynek a kerekesek nagy része nem igazán örül annak veszélyessége miatt.

A párizsi ceremónián – amelyen többek között részt vett a címvédő Chris Froome és Mark Cavendish is – bemutatták a 2014-es Tour de France 3656 kilométeres útvonalát. A verseny július ötödikén Leedsből indul, az első három szakaszt Angliában teszi meg a mezőny, majd átkel Franciaországba.
A párizsi ceremónián – amelyen többek között részt vett a címvédő Chris Froome és Mark Cavendish is – bemutatták a 2014-es Tour de France 3656 kilométeres útvonalát. A verseny július ötödikén Leedsből indul, az első három szakaszt Angliában teszi meg a mezőny, majd átkel Franciaországba.

Az ötödik etap (Ypres–Arenberg Porte du Hainault) az első világháború kitörésének 100. évfordulójának állít emléket, ahogy a hetedik szakasz (Nancy) is. Innen a mezőny délnek fordul, Epernay és Reims borvidékein keresztül jut el az Alpokhoz, később pedig a Pireneusokhoz, ahol minden bizonnyal eldől majd, hogy ki szerzi meg a sárga trikót.

Ha nem, akkor a Bergerac és Périgueux közötti 54 kilométeres egyéni időfutam döntheti el a végső győzelmet, mielőtt a hagyományoknak megfelelően a mezőny célba ér a Champs-Élysées-n.

101. TOUR DE FRANCE, 2014
1. szakasz: szombat, július 5. – Leeds–Harrogate – 191 km
2. szakasz: vasárnap, július 6. – York–Sheffield – 198 km
3. szakasz: hétfő, július 7. – Cambridge–London – 159 km
4. szakasz: kedd, július 8. – Le Touquet Paris-Plage–Lille – 164 km
5. szakasz: szerda, július 9. – Ypres–Arenberg Port du Hainault – 156 km
6. szakasz: csütörtök, július 10. – Arras–Reims – 194 km
7. szakasz: péntek, július 11. – Epernay–Nancy – 233 km
8. szakasz: szombat, július 12. – Tomblaine–Gérardmer – 161 km
9. szakasz: vasárnap, július 13. – Gérardmer–Mulhouse – 166 km
10. szakasz: hétfő, július 14. – Mulhouse–La Planche des Belles Filles – 161 km
kedd, július 15. – pihenőnap
11. szakasz: szerda, július 16. – Besancon–Oyonnax – 186 km
12. szakasz: csütörtök, július 17. – Bourg-en-Bresse–Saint-Étienne – 183 km
13. szakasz: péntek, július 18. – Saint-Étienne–Chamrousse – 200 km
14. szakasz: szombat, július 19. – Grenoble–Risoul – 177 km
15. szakasz: vasárnap, július 20. – Tallard–Nimes – 222 km
hétfő, július 21. – pihenőnap
16. szakasz: kedd, július 22. – Carcassone–Bagneres-de-Luchon – 237 km
17. szakasz: szerda, július 23. – Saint-Gaudens–Saint-Lary-Soulan Plat d'Adet – 125 km
18. szakasz: csütörtök, július 24. – Pau–Hautacam – 145km
19. szakasz: péntek, július 25. – Maubourguet Pays du Val d'Adour–Bergerac – 208 km
20. szakasz: szombat, július 26. – Bergerac–Périgueux – 54 km (egyéni időfutam)
21. szakasz: vasárnap, július 27. – Evry–Párizs – 136 km

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik