Tour: sérülése és betegsége miatt nem indul a címvédő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.31. 18:34
null
A brit olimpiai bajnok nem tudja megvédeni címét a Touron (Fotó: Reuters, archív)
Térdsérülése és betegsége, valamint ezek kezelése miatt nem indul az idei Tour de France országúti kerékpáros körversenyen a címvédő és olimpiai bajnok Bradley Wiggins.

 

A Sky csapat pénteken jelentette be, hogy a Tour történetének első brit győztese nem épül fel a verseny június 29-i rajtjáig.

Wiggins a múlt vasárnap zárult olaszországi körverseny, a Giro d'Italia 13. szakasza előtt mellkasi problémák miatt feladta a viadalt.

Dave Brailsford, a Sky elnöke pénteken azt mondta, már biztos, hogy a brit kerekes nem lenne százszázalékos a Tour kezdetére, ezért kihagyják a csapatból.

„Számunkra ez nagy veszteség, de tekintettel a körülményekre, nem tehetünk mást" – fogalmazott Brailsford a Sky közleményében.

Wiggins úgy nyilatkozott, nagyon csalódott, hogy ki kell hagynia a Tourt, amelyen mindenképpen részt akart venni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik