Kerékpár: Landist bűnösnek találta doppingügyben a választott bíróság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.09.21. 00:24
A háromtagú választott bíróság bűnösnek találta Floyd Landist (képünkön), aki az általa megnyert tavalyi Tour de France kerékpáros körversenyen keveredett doppingbotránya.
Az amerikai kerekes a 2006-s Francia körverseny 17. szakasz után produkált pozitív mintát, amelyben túl magas tesztoszteron-szintet mutattak ki

Ezek után az USADA, az Egyesült Államok doppingellenes ügynöksége a viadalon levett hét, először negatív eredményt hozott mintáját is újraellenőriztette és egy francia laboratóriumban - speciális módszerekkel - elvégzett újabb vizsgálatok szintén magas tesztoszteron-értéket mutattak ki. Az ártatlanságát hangoztató sportoló a laborban elkövetett hibáknak tulajdonította az eredményt.

A bírák, Patrice Brunet, Richard McLaren és Christopher Campbell 2:1 arányban gondolták úgy, hogy a 31 éves kerekest meg kell fosztani végső győzelmétől - a tavalyi Tour-győztes ezzel a spanyol Oscar Pereiro lett -, valamint érvényben kell hagyni kétéves eltiltását, amely 2007. január 30-tól lépett életbe.

Az amerikai sztár már csak a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezhet, s amennyiben ott is elutasításban lesz része, ő lesz a Tour 105 éves történetében az első, akit utólag megfosztanak címétől.

"Ez a döntés megrázó minden kerékpárosnak, de minden sportolónak is. A bíróság úgy adott igazat az USADA-nak, hogy az még az ügy legalapvetőbb elemeit sem tudta bizonyítékokkal alátámasztani. Ez mutatja, hogy a rendszer mennyire tökéletlen. Ártatlan vagyok és ezt be is fogom bizonyítani" - közölte jogi képviselőin keresztül Landis, akinek egy hónapja van arra, hogy fellebbezzen a határozat ellen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik