A hegyi menőknek kedvez a 2006-os Tour útvonala

Vágólapra másolva!
2005.10.27. 15:42
Címkék
Ha minden igaz, új korszak kezdődik 2006-ban a Tour de France profi kerékpáros körverseny történetében, hiszen a jelen állás szerint nem indul el a viadalon az utóbbi hét év győztese, az amerikai Lance Armstrong. A szervezők ma nyilvánosságra hozták a jövő évi Tour útvonalát, amely az idén is több országot.
A verseny útvonala
A verseny útvonala
A verseny útvonala
A verseny útvonala

Ideje, hogy a dolgok megváltozzanak – mondta Jean-Marie LeBlanc, a Tour de France igazgatója, miután ma bemutatta a világ legjelentősebb versenyének jövő évi, 3639 kilométer hosszú útvonalát.

A rajt Strasbourgban, a német határhoz közel lesz július 1-jén, és a mezőny nagy része július 23-án a párizsi Champs-Elysées-n fejezi be a tekerést.

Lance Armstrong bejelentett visszavonulása után most az olasz Ivan Basso, a spanyol Alejandro Valverde és a német Jan Ullrich esélyeit látják a legjobbnak a győzelemre. Közülük Ullrich 1997-ben egyszer már győzött Franciaországban.

Ezzel a plakáttal reklámozzák majd a 2006-os Tourt
Ezzel a plakáttal reklámozzák majd a 2006-os Tourt
"Új korszakba lépünk át – mondta LeBlanc. – Hét éven keresztül egyetlen ember uralkodott a versenyen, most ideje, hogy változzanak a dolgok. Egészen nyílt küzdelem lesz jövőre, és ennek a küzdelemnek nincs nyilvánvaló favoritja. Egy kicsit elfáradtunk, mert az évek során ugyanaz a forgatókönyv ismétlődött."

A 2006-os Tour mezőnylének 18 komolyabb hegyet kell majd megmásznia, ezek közül 11 arra a három napra esik, amikor a versenyzők az Alpokon haladnak keresztül. Ez azt jelenti, hogy ez a viadal a hegyi menőknek kedvez majd.

A végső győzelem sorsa a harmadik héten dőlhet el. A bringások július 18-án hágnak fel az Alpe d'Huezre, majd a La Toussuire nevű síparadicsomhoz érnek.

"Drámai harmadik hétre számítunk. Három egyéni indításos időfutamunk is van, és ha engem kérdeznek, én azt szeretném, ha a verseny a harmadik kronón dőlne el" – mondta el Christian Prudhomme igazgató-helyettes.
A 93. Tour de France útvonala (2005. július 1–23.)
nap szakasz rajt cél táv (km) győztes sárga trikó
07.01.: prológ Strasbourg 7
07.02.: 1. Strasbourg Strasbourg 183
07.03.: 2. Obernai Esch-sur-Alzette
(Luxemburg)
223
07.04.: 3. Esch-
sur-Alzette
(Luxemburg)
Valkenburg
(Hollandia)
216
07.05.: 4. Huy (Belgium) Saint-Quentin 215
07.06.: 5. Beauvais Caen 219
07.07.: 6. Lisieux Vitre 184
07.08.: 7. Saint-Gregoire Rennes
(egyéni
időfutam)
52
07.09.: 8. Saint-Meen-
le-Grand
Lorient 177
07.10.: szünnap
07.11.: 9. Bordeaux Dax 170
07.12.: 10. Cambo-
les-Bains
Pau 193
07.13.: 11. Tarbes Val d'Aran,
Pla-de-Beret (Spanyolország)
208
07.14.: 12. Luchon Carcassonne 211
07.15.: 13. Beziers Montelimar 231
07.16.: 14. Montelimar Gap 181
07.17.: szünnap
07.18.: 15. Gap L'Alpe d'Huez 187
07.19.: 16. Le Bourg d'Oisans La Toussuire 182
07.20.: 17. Saint-Jean-
de-Maurienne
Morzine 199
07.21.: 18. Morzine Macon 193
07.22.: 19. Le Creusot Montceau-
les-Mines
(egyéni
időfutam)
56
07.23.: 20. Antony Paris
(Champs-
Elysées)
152
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik