Tíz góllal nyert az ETO a Népligetben

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.10.28. 19:40
Címkék
Magabiztos, 36–26-os győzelmet aratott a jobb erőkből álló, és jobban is teljesítő Győri Audi ETO KC a nagyot küzdő FTC-Rightphone ellen a női kézilabda NB I 8. fordulójában. A Debrecen nagy csatában két góllal nyert a Vác ellen, a Siófok még szorosabb mérkőzésen 32–31-re diadalmaskodott az Alcoa Fehérvár ellen, míg a Békéscsaba majdnem harminc góllal verte meg az anyagi gondokkal küzdő, többségében ifistákkal felálló Hunniát.

 

Bár a mérkőzés korán eldőlt, látványos összecsapásokban nem volt hiány (Fotó: Szabó Miklós)
Bár a mérkőzés korán eldőlt, látványos összecsapásokban nem volt hiány (Fotó: Szabó Miklós)

Az FTC-Győr rangadók mindig nagy csatát hoznak a Népligetben, és a küzdelemre most sem lehetett panasz - csak hát már messze nincs egy súlycsoportban a két csapat.

Ennek ellenére a Ferencváros mindent megpróbált, és bár korán hátrányba került (4. p. 2-4), ráadásul az első tíz percben csak Balogh Barbara talált be a hazai csapatból, negyedóra múltán kiegyenlített (7-7).

Ám a Győrben mindig akadt valaki, aki egy-egy klasszis megoldással betalált, ráadásul Szvetlana Gridnyeva (majd az őt a szünet után egy időre felváltó Irina Szidorova) sem élete meccsét játszotta a hazai kapuban, így aztán szép lassan növelték előnyüket a vendégek, akiknél a találkozó első felében főként Kovacsics Anikó volt elemében.

Na meg Pálinger Katalin: a kiváló kapus több ziccert is fogott, Szucsánszki Zitát pedig annyira megbabonázta, hogy a Fradi legjobbja az ötvenedik percig még hetesből sem tudott kapuba találni.

A támadásban remek ETO már a szünetben 18 gólnál járt (18–12), a második félidő elején pedig fokozatosan növelte előnyét, miközben a hazaiak hiába harcoltak, nem tudtak közelebb kerülni, ráadásul láthatóan el is fáradtak egy kicsit.

Konkoly Csaba ellenben - gondolva a spanyol Itxako elleni vasárnapi BL-meccsre - már a cseresornak is lehetőséget adhatott, miután az utolsó tíz percre már ízre nőtt a különbség a két csapat között.

Végül 26–36 lett a vége, így az ETO továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot, míg az FTC négy győzelem mellett már negyedik vereségénél tart.


A Debrecen–Vác mérkőzés szoros első félidőt hozott, a második játékrészben azonban elhúzott a hazai csapat. A végén ugyan felzárkózott egy gólra a nagyot küzdő váci együttes, egyenlítenie már nem sikerült, így a Loki megerősítette harmadik helyét a tabellán.

A Siófok egygólos győzelmével pontszámban beérte szerdai ellenfelét, az Alcoa Fehérvárt, a Békéscsaba–Hunnia találkozóval kapcsolatban pedig a vendégek problémáit ismerve annak is örülhettünk, hogy egyáltalán megrendezték...
NŐI NB I 
 8. FORDULÓ
FTC-RIGHTPHONE–GYŐRI AUDI ETO KC 26–36 (12–18)
Kőbányai út, 750 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
FTC: Gridnyeva – Berta 2, BALOGH B. 5, Németh Cs. 1, Emberovics 3, Szucsánszki 1, Kenyeres 6 (3). Csere: Szidorova (kapus), DAJKA 5 (1), Trufán 2, Szamoránsky A. 1, Zsigmond, Szabó E.
ETO: PÁLINGER – Orbán A. 3, Hornyák 4, KOVACSICS 6 (2), SPIRIDON 5, Amorim 3, Vérten 3. Csere: OGUNTOYE (kapus), TOMORI 7, MAYER 3, Szegedi 1, Deáki 1, Kisfaludy
Az eredmény alakulása. 11. p.: 3–6. 16. p.: 7–7. 22. p.: 10–12. 26. p.: 10–16. 38. p.: 15–24. 43. p.: 20–28. 53. p.: 22–32
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
ELEK GÁBOR, az FTC edzője: – Sajnos nem hittük el, hogy itt ma lehet keresnivalónk. Pontosabb játékkal sokkal szorosabb eredményt érhettünk volna el.
KONKOLY CSABA, az Audi ETO edzője: – Azt gondolom, hogy végre sikerült a megbeszélteket végrehajtani mind támadásban, mind védekezésben. Nagy szükség lesz erre a hétvégi Bajnokok Ligája–mérkőzésünkön is.
 
DVSC-AQUATICUM–VÁCI NKSE 27–25 (14–12)
Debrecen, 1100néző. V: Kisfalvi, Péli
DVSC: TRIFFA – CSÁKI 4, HORNYÁK D. 3. , Szabó V. 1, Bulath 1, MÖRTEL 9 (2), Juhász G. 2. Cs: Kiss É. (kapus), LOVRIC 5, BORBÁS 2, Szalai B., Bogdanovics. Edző: Bakó Botond
VÁC: Herr O. – BAROSS 5, Bagócsi 1, Temes 2, Uhraková 2, TÓTH T. 10 (3), VASZARI 3. Cs: JUHÁSZ E. (kapus), Farkas V., Klivinyi 1, Barján 1. Edző: Németh András
Az eredmény alakulása. 8. p.: 1–5. 11. p.: 4–5. 22. p.: 8–11. 29. p.: 13–11. 39 p.: 17–16. 49. p.: 24–18. 58. p.: 26–25
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond: – Óriási tartása volt csapatomnak, nagyon jól küzdöttek a lányok, és ötven percig kiválóan védekeztek. A végjátékban sajnos némileg elrontottuk az összképet, de így is nagyon fontos két pontot szereztünk.
Németh András: – Nem volt rossz... Sajnos nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy többet érjünk el.
 
MONDI BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–HUNNIA KSK 43–14 (20–8)
Békéscaba, 800 néző. V: Herceg, Wiedemann
BÉKÉSCSABA: Veress – BÓDI 7, Tóth K. 3, NYIKOKLAJENKO 14 (1), Szekeres 2, Takács, Kelemen 3. Cs: Futaki (kapus), Hajduch, Kocsis 3, CIFRA 5, Laluska, SZÖGI 4, Gávai 2. Edző: Mátéfi Eszter
HUNNIA: Kiss O. – Nagy A. 1, Szabados 1, Nagy I. 1, Ökrös, Hajdú 1, Radák. Cs: Pécsi (kapus), Dénes 1, Klug 3 (3), BODÓ 6, Rózsahegyi, Major, Tóth Á. Edző: Sellei Zoltán
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1–1. 12. p.: 11–1. 20. p.: 15–5. 27. p.: 18–8. 41. p.: 31–11
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter: – Mindkét csapat sportszerűen és becsületesen küzdött a mérkőzés végéig.
Sellei Zoltán: – A tisztes helytállás volt a célunk, ezt elértük, és köszönjük a helyi drukkerek együtt érző szurkolását.
SIÓFOK KC–ALCOA FKC 32–31 (15–16)
Siófok, 350 néző. V: Nagy F., Thúróczy J.
SIÓFOK: Lajtos – Sterbik 2, KOVÁCS A. 6 (1), Szűcs V. 3, Csuka 2, Valovics 4, SZEPESI 7. Cs: Scholtz (kapus), BLOJ 6 (4), Barna 2, Vasas E. Szakmai igazgató: Varga József
FEHÉRVÁR: Pastrovics – Kovács A., BERNATAVICIUTE 7 (1), Rádl, TILINGER 6 (1), TRISCSUK 10 (6), Vincze M. 5. Cs: Szikora (kapus), Bizik 1, Horváth B. 1, Németh K. 1, Azari, Becséri. Edző: Sótonyi László
Az eredmény alakulása. 8. p.: 7–6. 14. p.: 10–10. 23. p.: 14–13. 34. p.: 18–18. 46. p.: 26–25. 53. p.: 30–28. 58. p.: 32–31
Kiállítások: 0 perc, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 8/8
MESTERMÉRLEG
Varga József: – Végre sikerült egy végjátékot megnyernünk. Ezt a győzelmet tulajdonosunknak, támogatóinknak és lelkes szurkolóinknak ajánljuk.
Sótonyi László: – A védekezésünk nem érte el azt a szintet, ami elvárható egy NB I–es csapattól, ez volt az összes problémánk okozója.
AZ ÁLLÁS 
1. Győri Audi ETO KC 8 8 267–181 +86  16
2. Békéscsabai ENK SE 8 7 1 235–174 +61  14
3. DVSC–Aquaticum 8 6 2 250–203 +47  12
4. Váci NKSE 8 4 1 3 246–212 +34  9
5. Alcoa Fehérvár KC 8 4 4 233–221 +12  8
6. FTC 8 4 4 247–239 +8  8
7. Siófok KC 8 4 4 215–236 –21  8
8. Hódmezővásárhelyi NKC  7 3 1 3 212–214 –2  7
9. Dunaújvárosi NKKSE 7 2 5 207–230 –23  4
10. Veszprém Beton KC 7 2 5 178–232 –54  4
11. Hunnia KSK 8 1 7 192–273 –81  2
12. Kiskunhalas NKSE 7 7 145–212 –67  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik