Tokió 2020: a világbajnok kenus szerint jó döntés volt halasztani

MTI MTIMTI MTI
2020.04.20. 10:45
Alexander Slafkovsky tízszeres világbajnok szlovák szlalom kenus annak ellenére is jó döntésnek tartja a tokiói játékok elhalasztását, hogy négy sikertelen hazai válogatót követően már nagyon várja az olimpián való bemutatkozást.

Slafkovskyt a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) honlapja idézte, a szlovák versenyző kiemelte: nem lett volna tisztességes úgy megrendezni az olimpiát, hogy nem egyenlők a feltételek.

„Méltánytalan lenne azokkal a sportolókkal szemben, akik a jelenlegi helyzetben nem tudnak edzeni. Szlovákiában valamit még tudunk azért csinálni, de valójában mindannyian egy csónakban evezünk most. Nem mondhatjuk azt, hogy minden rendben, készüljünk, versenyezzünk, amíg a világ több része le van zárva” – nyilatkozta. Hozzátette: a világjárványt követően el kell jutni addig a pontig, ahol már mindenki és minden biztonságban lesz, így képes edzeni, megfelelően felkészülni, mielőtt újraindul a versenyszezon.

A 37 éves Slafkovsky 12-szeres vb-érmes – csapatban tíz alkalommal lett világbajnok, egyéniben kétszer második –, Európa-bajnokságon 20 alkalommal állhatott dobogóra, de olimpiára még egyszer sem sikerült kijutnia. A versenyző elmondta: nem érte váratlanul az olimpia elhalasztása, fel volt rá készülve.

„Azt mondtam magamnak, hogy rendben, ez a döntés született, készüljünk fel az előttünk álló, következő feladatra. A probléma most az, hogy egyelőre nem tudjuk, mi is ez a feladat” – nyilatkozta. Slafkovsky bár reményét fejezte ki, hogy nyár közepére ismét a megszokott mederben zajlik majd az élet, az Egyesült Államokban kialakult helyzet miatt úgy fogalmazott: nem úgy tűnik számára, hogy „a világ nyárra rendben lesz”.

Legfrissebb hírek

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
2026.04.28. 13:04

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
2026.04.11. 09:16

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.09. 23:21

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57

Jövő csütörtökön indul a jegyértékesítés a nagyközönség számára a Los Angeles-i olimpiára

Egyéb egyéni
2026.04.01. 13:34

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01
Ezek is érdekelhetik