Nyolc arannyal és négy ezüsttel zártunk

Vágólapra másolva!
2010.08.29. 18:40
null
Vasárnap hat magyar győzelem született (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Hat aranyérmet szerzett felnőtt válogatottunk az MKB sárkányhajó világbajnokság harmadik napján, így összességében nyolc arany- és négy ezüstéremmel zárt Reményi Péter és Kozmann György válogatottja a Maty-éren. A médiabajnokságot a Kisalföld csapata, a települések versenyét Pesterzsébet nyerte.

Több ezer ember szurkolta végig a Maty-ér partján az MKB sárkányhajó világbajnokság harmadik napjának futamait. Nemcsak a profik 200 és 2000 méteres versenyeit, hanem a médiabajnokság és a települések közötti viadal döntőit is ezen a napon rendezték Szegeden. A délelőtti 200 méteres futamok során ismét nagyot alkottak a magyar felnőtt hajóegységek. A húszüléses hajók küzdelmében két arany- és egy ezüstérem, a tízülésesek között egy győzelem és két második hely lett a mieink mérlege.

A húszülésesek között Kozmann Györgyék visszavágtak az oroszoknak az 500 méteren elszenvedett vereségért és vegyes csapatunk is ismét óriási csatában diadalmaskodott, az 500 méteren győztes hölgyeknek azonban ezúttal ezüstérem jutott a rövidebbik távon.
A délutáni folytatásban a 2000 méteres számokat rendezték meg, amelynek érdekességét a hendikepes indítások és a látványos fordulók adták. A férfi és női verseny részvevői együtt szerepeltek a két körös pályán, így igazi vízifelvonulást láthatott a több ezer szurkoló.
A magyar egységek óriási csatában a férfi, a női és a vegyes számot is megnyerték.
Felnőtt versenyzőink tehát hat aranyéremmel zárták a mai napot, míg összességében nyolc arany- és négy ezüstérem lett a mieink mérlege a világbajnokságon.

„Hihetetlen, hogy milyen hangulatot élhettünk át az elmúlt három nap során – mondta Reményi Péter, a magyar csapat vezetője. – Nagyon elégedett vagyok csapataink teljesítményével, és büszke vagyok a nyolc aranyéremre. Versenyzőimnek és úgy érzem, a magyar sárkánysportnak is rengeteget adott ez a világbajnokság. A versenyek körítése egyedülálló volt!"

A masters versenyzőink ismét száz százalékosak voltak, hiszen 200 és 2000 méteren sem engedtek ki egyetlen győzelmet sem a kezükből, míg a juniorjaink vasárnap csak a 200 vegyes versenyszámban maradtak alul a németekkel szemben.
A települések közötti versenyt Pesterzsébet csapata nyerte, így ők költhetik el a győztesnek járó 1 millió forintos fődíjat, a második a bajai Diamant Célvadász-Jégmadár lett, a bronzérmes pedig a Győri EXEK csapata. A médiaversenyben fölényes győzelmet aratott a nagy rutinnal rendelkező Kisalföld csapata, a Sport Klub és a TV2 előtt. Az MTV válogatottja mindössze 36 századmásodperccel maradt le a dobogóról.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint új dimenzió nyílt a kajak-kenu sportág éltében.
„Három fontos célunk volt ezzel a világbajnoksággal kapcsolatban, és mind a három tökéletesen teljesült. Mivel hivatalos világversenyéről van szó, így természetes, hogy szerettünk volna minél jobb eredményeket elérni. Hatalmas csatákat vívtunk például az oroszokkal és a németekkel, de minden számban érmet nyertünk, ami fantasztikus teljesítmény. A cégek, a települések illetve a médiumok versenye méltó befejezése volt az egész éves versenysorozatnak. Találkozott az élsport és a szabadidősport, hiszen profik és amatőrök több ezren szálltak vízre. Eddig sem lehetett panaszunk az utánpótlásra, de ezzel a szakággal rengeteg olyan embert is elérünk, akiket korábban nem sikerült. Úgy érzem, új dimenzió nyílt a kajak-kenu életében" – értékelte a világbajnokságot Baráth Etele.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik