Kucsera váltani akart, de Sári óvta a Fraditól

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
2011.04.08. 10:42
null
Kucsera úgy érezte, megújulásra van szüksége, ezért visszament a régi edzőjéhez (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Hétfőtől hivatalosan is az FTC sportolója Kucsera Gábor, aki korábbi edzője, Kulcsár Gábor irányításával folytatja a munkát. A kétszeres világbajnok kajakos érezte, hogy váltania kell, a végső szó kimondása előtt azonban mégis majdnem meghátrált. Különösen akkor, amikor kőbányai edzője, Sári Nándor véleménye – a tréner azt javasolta, ne igazoljon a Ferencvároshoz – elgondolkodtatta.

– Mivel kezdődött az egész?
– Úgy éreztem, váltásra van szükségem.

– Manapság divatos ezzel takarózni.
– Tényleg így volt. A pekingi olimpia utáni két évem nem sikerült túl fényesen, és ahogy azt már az ősszel is mondtam önnek, megújulásra volt szükségem. Ebbe az is beletartozott, hogy klubot és edzőt váltsak.

– Korábbi trénere, Sári Nándor hogy fogadta a hírt?
– Mondanom sem kell, nem örült neki. De semmiféle személyes ellentét nem volt közöttünk, ennek egyszerűen így kellett történnie.

– Nem lehetett könnyű ezután közös edzőtáborba vonulni.
– Fura volt, hogy ott lapátolok én is, mégsem vagyok a csapat tagja. Három hét hosszú idő, ám az is csak tudatosabbá tett. Semmi gond sem akadt Törökországban, sem később; ha négyesben gyakoroltunk, Sári Nándor edzett engem is, különben egyedül eveztem.

– Nem próbálta meg lebeszélni a váltásról?
– Dehogynem, többször is mondta, hogy nem lenne jó döntés átmenni a Fradiba. Bevallom, ennek hatására meg is fordult a fejemben, hogy hagyom az egészet, és a Kőbánya SC-ben maradok.

– Mi billentette át a holtponton?
– Úgy voltam vele, ha már egyszer elhatároztam magam, végig is viszem, amit elterveztem.

– Ez önmagában véve dicséretes.
– Volt olyan ötlet is, hogy akik benne lesznek a négyesben, azok a csapathajós edzéseken túl is Sári Nándorral készüljenek, de ebbe sem Kiss István, sem Kulcsár Gábor nem ment volna bele.

A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN NYILATKOZÓ KUCSERA GÁBOR ELMONDJA, HOGY MIÉRT FELTÉTLEN A BIZALMA RÉGI-ÚJ EDZŐJE FELÉ, ILLETVE MENNYI ESÉLYT LÁT ARRA, HOGY MEGVALÓSULJON AZ ELKÉPZELÉSE ÉS VISSZAÜLJÖN KORÁBBI PÁROSTÁRSA, KAMMERER ZOLTÁN MÖGÉ!

Legfrissebb hírek

Folytatjuk!

Foci vb 2026
14 perce

VIDEÓK: pazar passz után vezetett Marokkó, de Vinícius villanásból egyenlített a vb-n

Foci vb 2026
23 perce

Döntetlen az állás 45 perc játék után

Foci vb 2026
29 perce

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
30 perce

Itt a válasz, Vinícius góljával egyenlítenek a brazilok!

Foci vb 2026
45 perce

Hoppá, vezet Marokkó!

Foci vb 2026
55 perce

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik