A bronz után aranyos a Kovács, Douchev-Janics páros 200-on

Vágólapra másolva!
2013.06.16. 10:23
null
A női kajakosok 500 méteres versenyének dobogója: Kozák Danuta, Benedek Dalma és Katrin Wagner-Augustin (Fotó: MTI)
Az olimpiai bajnok Kozák Danuta ezüstérmes lett a portugáliai Európa-bajnokság K–1 500 méteres futamában. A számot – az 1000 méterhez hasonlóan – a már szerb színekben versenyző Benedek Dalma nyerte meg. Ugyancsak ezüstöt nyert Dudás Miklós a kajakosok 500 méteres versenyében. Harmadik lett a Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman kajaknégyes 1000 méteren és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros 500 méteren. Kétszáz méteren megszületett a nap legnagyobb magyar sikere: Kovács és Janics klasszishoz méltóan javított, és megnyerte a sprintszámot.

 

Kozák Danuta a rajt után remekül jött el, és féltávnál magabiztos előnnyel vezetett, a mezőny nagy része jókora távolságból követte. Százötven méterrel a cél előtt azonban az egyes pályán Benedek Dalma elkezdett hajrázni, a cél előtt át is vezette a vezetést, és 1:52.758 perces idővel legyőzte az olimpiai bajnokot, Kozák 375 ezreddel maradt el tőle. A harmadik helyre a német Katrin Wagner-Augustin hajózott be.

„A rajt sem sikerült jól és a finisem sem olyan lett, mint amire képes vagyok. Sajnos ennyire tudtam magam összeszedni, még most is szédülök és remeg a lábam, nincs erőm. Napok óta nem alszom, engem nagyon megviselt, hogy az ideutazásunk viszontagságosra sikeredett” – mondta az MTI-nek Kozák arra utalva, hogy a csapat – részben a franciaországi sztrájk, részben pedig a szervezők ügyetlenkedése miatt – többórás késéssel foglalhatta csak el a szállását csütörtök hajnalban.

GYŐZÖTT A KOVÁCS, JANICS
DUÓ 200-ON!

A délután zajló 200-as döntők a női kenusok versenyével kezdődtek, és jött is az újabb magyar siker, hiszen Takács Kincső a harmadik helyen végzett az orosz Marija Kazakova és a bolgár Sztanyilija Sztamenova mögött.

Douchev-Janics Natasa vasárnap már a második számában állt rajthoz, ám ezúttal is meg kellett elégedni a bronzzal: a kajakos sprintszámban a friss erő a lengyel Marta Walczykiewicz javára döntött, mögötte a spanyol Teresa Portela ért célba.

A férfi kenusok között a litván Jevgenij Shuklin nyert, míg a kajakosoknál meglepetésre a svéd Petter Öström utasította maga mögé a mezőnyt nagy fölénnyel. Utóbbi számban az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándor az utolsó, kilencedik helyen végzett.

A női párosok küzdelme óriási izgalmat hozott, az első három-négy egység szinte egyszerre érkezett a célba. A rajt után jól kihúzó Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa végül sikeresen vágott vissza riválisainak: a lengyelek, Karolina Naja és Magdalena Krukowska csak utánuk következtek – mindössze 55 ezred döntött –, őket a románok, Roxana Borha és Iuliana Taran követték.

A kenu kettesek után az orosz egység, Alekszandr Kovaljenko és Nyikolaj Lipkin örülhetett. A mieink dicséretesen teljesítettek: a Horváth Gábor, Bozsik Attila páros a negyedik lett.

Az orosz remeklés a kajakpárosok között is folytatódott, Jurij Posztrigaj és Alekszander Djacsenko szinte tönkreverte a mezőnyt, fél másodperces előnnyel csapott célba. A fiatal Horváth Bence, Szomolányi Máté a rossz rajt ellenére szépen jött végig a mezőnnyel, és végül a hetedik helyen zárt.

 

A férfi kenusok 500-as futamában is újra örülhetett a tegnapi 1000-es győztes: a cseh Martin Fuksa nagy csatában nyert fehérorosz riválisa, Dzianisz Harazsa előtt. A magyar színeket képviselő Nagy Péter a hatodik helyen végzett.

A férfi kajakosok között is ezüstérmet hozott a magyar hajó: Dudás Miklós remekül versenyzett, és a dán René Poulsen mögött lett második. A sprinterspecialista Dudás nagyszerűen kapta el a rajtot, ám olasz riválisával ellentétben 200 után is bírta a tempót, és ugyan a remek formában lévő Poulsen legyőzésére nem volt különösebb esélye, a többieket maga mögött tartotta, így értékes érmet szerzett az AVSE versenyzője. A harmadik helyen a német Max Hoff végzett.

„Titkon reméltem, hogy a dobogón végzek. Arra hajtottam, hogy nyerjek, de Poulsen, aki tegnap ezer méteren is a legjobb volt, nagyon jó formában van. A mellette lévő pályán lapátoltam, ez jót tett nekem, próbáltam vele tartani a tempót, és ez bejött” – nyilatkozott az eredményhirdetést követően a 22 éves Dudás, aki tavaly az olimpián 200 m-en lett hatodik.

A férfi kajaknégyesek 1000 méteres számában a portugálok kezdtek nagyon jól, féltáv után azonban már a csehek kezében volt az irányítás, akiket 750 méter után már nem is lehetett megszorítani, magabiztosan gyűjtötték be az aranyat. A Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű magyar csapat végig harcban volt az élmezőnnyel, a csehek megelőzésére nem volt esély, ám a portugálokkal és a spanyolokkal nagy harcban volt az érmekért, a házigazdákat végül nem sikerült „megfogni”, utóbbiakat viszont maguk mögé utasították, így a harmadik helyen végzett a csapat.

„Alakul a csapat, szerintem ma is nagyon jó csapatként funkcionáltunk. Kicsit szerencsétlenek voltunk a pályabeosztással, szeles pályát kaptunk, a hazai pálya kicsit a portugálok felé billent, a csehek pedig egyesben, párosban és négyesben is nagyon jók most. Én rengetegszer voltam negyedik, az a legbosszantóbb, úgyhogy nagyon örülök ennek a bronznak” – mondta a kvartett rangidőse, a 35 éves Kammerer.

A Kovács, Douchev Janics páros két érmet nyert vasárnap (Fotó: Tumbász Hédi)
A Kovács, Douchev Janics páros két érmet nyert vasárnap (Fotó: Tumbász Hédi)

Női kajak kettesben bizakodhattunk, hiszen legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy nem a magyar egység nyert: az elmúlt kilenc Eb-n rendre piros-fehér-zöld siker született. Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa ezúttal azonban hiába volt végig ott az élmezőnyben, az aranyról lemaradt. A győzelem a lengyel Karolina Naja, Beata Mikolajczyk párosé lett, ők kiválóan menték végig a pályát, Kovács és Douchev-Janics duója a harmadik lett a német Franziska Weber és Tina Dietze mögött.

„Furcsa lenne, ha azt mondanám, hogy örülünk a bronzéremnek, de az biztos, hogy én nagyon elfáradtam, tehát szerintem mindent kihoztunk magunkból. Ez most ennyire volt elég” – mondta Kovács. Ez az egység még délután, 200 méteren is indul, Douchev-Janics pedig egyesben is érdekelt lesz a legrövidebb táv döntőiben.

A férfi kenu párosok között az orosz Alekszej Korovaskov, Igor Stil duó óriási fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt, az 1000 méteren ezüstös Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó a hetedik helyen végzett.

A férfi kajakpárosok 500 méteres versenye óriási harcot hozott, a mieink végül hajszállal lemaradtak a dobogóról: a Hufnágel Tibor, Szalai Tamás páros a negyedik lett. Az arany a német Max Bendschmidt és Marcus Gross nyakába került, mögöttük a szerbek és a lengyelek értek be még a dobogóra.

A női kenusok 500 méteres kettes számában is örülhettünk magyar sikernek: a Lakatos Zsanett, Takács Kincső páros maga mögé utasította három induló riválisát, és Eb-aranyat szerzett. Ez a szám a nevezők alacsony száma miatt hivatalosan nem számít bele az Európa-bajnokság küzdelmeibe. Takács Kincső a 200 méter egyes számban a harmadik helyen végzett. A magyar lányt az orosz Marija Kazakova és a bolgár Sztanyilija Sztamenova előzte meg.

A DÉLUTÁNI, 5000-ES FUTAMOK

A női kajakosok 5000 méteres számában magyar címvédés történt, Csay Renáta ismét mindenkit maga mögé utasított. A magyar versenyző a brit Louisa Sawersszel vívott harcot, ám végül közel négy másodperccel megelőzte riválisát. A dobogó harmadik fokára a spanyol Eva Barrios állhatott fel, aki több mint 17 másodperces hátránnyal ért célba.

Bár a szegedi vk-n aratott magabiztos siker után nagy reményekkel várta, célba sem ért Vajda Attila a kontinensbajnokság C-1 5000 m-es versenyszámában. A győzelmet nagy német riválisa, Sebastian Brendel aratta, maga mögé utasítva lengyel és román riválisát, valamint további hét ellenfelét.
A kajakosoknál szintén német elsőség született, Max Hoff előzte meg tizenhárom riválisát, plusz a három kizárt kajakost. A magyar induló, Noé Milán egy percnél nagyobb hátránnyal a 9. lett.

KAJAK-KENU EB (Montemor-o-Velho, Portugália)

1000 MÉTER

FÉRFI K–4

1. Csehország 2:55.806
2. Portugália 2:56.856
3. MAGYARORSZÁG (KAMMERER ZOLTÁN, TÓTH DÁVID, KULIFAI TAMÁS, PAUMAN DÁNIEL) 2:57.711

500 MÉTER

FÉRFI K–1

1. René Poulsen (Dánia) 1:41.506 perc
2. DUDÁS MIKLÓS 1:42.496
3. Max Hoff (Németország) 1:42.696

FÉRFI K–2
1. Max Rendschmidt, Marcus Gross (Németország) 1:32.389
2. Simo Boltic, Marko Dragosavljevic (Szerbia) 1:33.089
3. Pawel Szandrach, Mariusz Kujawski (Lengyelország) 1:33.144
4. HUFNÁGEL TIBOR, SZALAI TAMÁS 1:33.319

FÉRFI C–1
1. Martin Fuksa (Csehország) 1:51.693
2. Gyenyisz Harazsa (Fehéroroszország) 1:51.763
3. Marcin Grzybowski (Lengyelország) 1:52.693
...
6. NAGY PÉTER 1:54.288

FÉRFI C–2
1. Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (Oroszország) 1:42.206
2. Liviu Dumitrescu, Victor Mihalachi (Románia) 1:44.771
3. Tomasz Kaczor, Vincent Slominski (Lengyelország) 1:45.426
...
7. VASBÁNYAI HENRIK, MIKE RÓBERT 1:46.616

NŐI K–1
1. Benedek Dalma (Szerbia) 1:52.758
2. KOZÁK DANUTA 1:53.133
3. Katrin Wagner-Augustin (Németország) 1:53.698

NŐI K–2
1. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 1:44.674
2. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 1:45.484
3. KOVÁCS KATALIN, DOUCHEV-JANICS NATASA 1:45.849

NŐI C–2 (4 induló, nem hivatalos Eb-szám)
1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett 2:09.316
2. Natalja Marazanova, Anasztaszja Ganyina (orosz) 2:10.581
3. Natalja Ziljuk, Darja Motova (ukrán) 2:23.281

200 MÉTER

FÉRFI K–1
1. Petter Öström (Svédország) 35.217 mp
2. Marko Dragoszavljevics (Szerbia) 35.537
3. Tom Liebscher (Németország) 35.742
...9. TÓTKA SÁNDOR 36.332

FÉRFI K–2
1. Jurij Posztrigaj, Alekszandr Gyjacsenko (Oroszország) 31.994
2. Ronald Rauhe, Jonas Ems (Németország) 32.564
3. Sebastien Jouve, Maxime Beaumont (Franciaország) 32.654
...7. HORVÁTH BENCE, SZOMOLÁNYI MÁTÉ 33.379

FÉRFI C–1
1. Jevgenyij Suklin (Litvánia) 41.676
2. Valentyin Gyemjanyenko (Azerbajdzsán) 41.726
3. Andrij Krajtyor (Oroszország) 42.136
Lantos Ádám nem jutott be a döntőbe.

FÉRFI C–2
1. Alekszandr Kovaljenko, Nyikolaj Lipkin (Oroszország) 37.364
2. Dmitrij Rabcsanka, Alekszandr Vocseckij (Fehéroroszország) 37.784
3. Robert Nuck, Stefan Holtz (Németország) 38.219
4. HORVÁTH GÁBOR, BOZSIK ATTILA 39.489

NŐI K–1
1. Marta Walczykiewicz (Lengyelország) 42.549
2. Teresa Portela (Spanyolország) 42.594
3. DOUCHEV-JANICS NATASA 42.809

NŐI K–2

1. KOVÁCS KATALIN, DOUCHEV-JANICS NATASA 39.363
2. Karolina Naja, Magdalena Krukowska (Lengyelország) 39.418
3. Roxana Borha, Iuliana Taran (Románia) 39.543

NŐI C–1
1. Marija Kazakova (Oroszország) 51.709
2. Sztanilija Szamenova (Bulgária) 51.814
3. TAKÁCS KINCSŐ 52.469

5000 MÉTER

NŐI K–1
1. CSAY RENÁTA 22:49.691 perc
2. Louisa Sawers (Nagy-Britannia) +3.939
3. Eva Barrios (Spanyolország) +17.501

FÉRFI C1
1. Sebastian Brendel (német) 22:57.583 perc
2. Marcin Grzybowski (lengyel) +9.519 mp.
3. Florin Comanici (román) +19.146 mp
Vajda Attila nem ért célba.

FÉRFI K-1 5000 M
1. Max Hoff (Németország) 19:52.304 perc
2. Fernando Pimenta (Portugália) +5.678 mp
3. Rene Poulsen (Dánia) +12.798 mp
...9. NOÉ MILÁN + 1:01.028 perc

A MAGYAR EB-CSAPAT EREDMÉNYE
FÉRFI KAJAK
K-1 5000 m: Noé Milán 9.
K-1 1000 m (olimpiai szám): Dombvári Bence 5.
K-1 500 m: Dudás Miklós 2.
K-1 200 m (osz): Tótka Sándor 9.
K-2 1000 m (osz): Dombi Rudolf, Kökény Roland 5.
K-2 500 m: Hufnágel Tibor, Szalai Tamás 4.
K-2 200 m (osz): Horváth Bence, Szomolányi Máté 7.
K-4 1000 m (osz): Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel 3.
FÉRFI KENU
C-1 5000 m: Vajda Attila nem ért célba
C-1 1000 m (osz): Vajda Attila 4.
C-1 500 m: Nagy Péter 6.
C-1 200 m (osz): Lantos Ádám nem jutott be a döntőbe
C-2 1000 m (osz): Vasbányai Henrik, Mike Róbert 2.
C-2 500 m: Vasbányai Henrik, Mike Róbert 7.
C-2 200 m: Horváth Gábor, Bozsik Attila 4.
C-4 1000 m: Varga Dávid, Viola Viktor, Kiss Tamás, Sarudi Pál 7.
NŐI KAJAK
K-1 5000 m: Csay Renáta 1.
K-1 1000 m: Medveczky Erika 3.
K-1 500 m (osz): Kozák Danuta 2.
K-1 200 m (osz): Douchev-Janics Natasa 3.
K-2 1000 m: Szilvásy Nóra, Szabó Petra 4.
K-2 500 m (osz): Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 3.
K-2 200 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 1.
K-4 500 m (osz): Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 1.
NŐI KENU
C-1 200 m: Takács Kincső 3.
C-2 500 m: Lakatos Zsanett, Takács Kincső 1.

 

AZ EB HIVATALOS ÉREMTÁBLÁZATA
ország arany ezüst bronz
Oroszország 5 1 1
Németország 4 5 4
Magyarország 3 3 5
Lengyelország 3 2 4
Csehország 3 2
Szerbia 2 2
Dánia 2 1 1
Fehéroroszország 1 2 1
Litvánia 1
Svédország 1
Románia 2 4
Portugália 2
Franciaország 1 1
Spanyolország 1 1
Azerbajdzsán 1
Bulgária 1
Nagy–Britannia 1
Ukrajna 1
A női C–2 500 m-es versenyszám az indulók alacsony száma miatt nem számított be a hivatalos végeredménybe.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik